A komáromi Selye János Kórházért

Quoted post

A petíció kezdeményezője

#30

2012-02-28 12:45

Kedves Bogi!
Kicsit negatívvá sikerült a hozzászólásod. Bár ténlyeg úton-útfélen azt próbálják belénk súlykolni, hogy nincs már remény a kórház jelenlegi osztályainak megmentésére, de tudomásom szerint március 12-én tárgyal a kormány e témáról és a hónap végén kerül a végleges listára pecsét. Ha ez a petíció csak egy enyhe próbálkozás is, de legalább teszünk valamit és nem ölbetett kézzel várjuk a csodát (csoda: a város vezetői végre tesznek is valamit, nem csak leteszik a fegyvert) Én személy szerint azon vagyok, hogy ami a lehetőségeimhez képest mint állampolgár adott, mindent megtegyek, de egyedül ez nem megy. "Széllel szemben nem lehet pisilni", de a sok vizelet közül az egyik csak célbaér!
Kérlek továbbra is inkább buzdíts! Jó lenne, ha kórházi dolgozók is (mindenki: orvos, ápoló, segítőszemélyzet)egyemberként állna ki. Ennyi embert nem lehet elbocsátani, hisz lehetetlenné válna a gyógyítás. (félnek) Ez az ügy politikai pártállás nélkül fontos: Nekem, nekünk.
Az idézeted pedig pont erre a helyzetre vonatkozóan nagyon szívembe talált.
Üdv: A petíció kezdeményezője

Válaszok


Vendég

#33 Re:

2012-02-28 15:52:13

#30: A petíció kezdeményezője -

Kedves Kezdeményező!!

Rendkívül örültem h. valaki elkezdte ezt a peticiót!!Sajnálom h. a hozzászólásom negatívként hatott, de sajnos bennem ezt az érzést keltik minden nap h. itt már minden eldőlt!!Sőt kedves Kezdeményező ez a bizonytalanság állapota már tavaly szeptember óta tart!!Rendkívül kellemetlen h. most már fél éve úgy élünk h. nem tudunk mit mondani a betegeinknek és mi magunk is bizonytalanságban élünk.(a legrosszabb h. mindenki ezt kérdezi és senkinek nem tudtunk semmit mondani)Valószínüleg ez a bizonytalanságban tartás jól jött a fenti szerveknek is mert senki nem mert felháborodottan utcára menni, mert mindig azt hallotta mindenki h. van még remény!!Tehát nem lépett senki!!És most h. kezd biztosabbá válni a helyzet, csak most kap észbe mindenki (többek között mi is) h. mi is történik.Szépen csendben kevés botrány nélkül megy majd a strukturaváltás.Hát igen!!Politikai pártállás, jelen esetben nem lehet téma!!Itt a betegeinkről van szó, akikért mi vagyunk, és nem fodítva!Szóval köszönet!!