#574: - Re: Re:

Nem tudományos műről van szó? Már főiskolai, illetve egyetemi szinten is elvárás a tudományosság valamilyen fokának a bemutatása, nyilván nem a nagydoktori szintet kell produkálni, de egy faliujság cikknél azért többet. Az MTA-nak azért van tennivalója, mert a témavezető, az oponensek és a bírálóbizottság tagjai a tudományosság képviselői, és mint ilyenek képesek voltak lealacsonyodni a "dolgozat" szintjére. Az ő tudományos tekintélyük is lenullázódott.

A plágium sem bizonyított. Ez így van. De ahhoz, hogy ezt a tudományokban járatlanok is megértsék, definiálni kell, hogy mi is a plágium.

1§ Plágium az, ha valaki más munkáját, szellemi termékét, találmányát részben vagy teljesen eltulajdonítja és saját neve alatt publikálja.

2§ Schmitt Pál egy feddhetetlen, minden kritikán és bírálaton felül álló ember.

3§ Amennyiben Schmitt Pál plágiumot követ el, úgy automatikusan életbe lép a 2§.

#577: - Re: Re: Re:

"az op[p]onensek és a bírálóbizottság tagjai a tudományosság képviselői, és mint ilyenek képesek voltak lealacsonyodni a "dolgozat" szintjére. Az ő tudományos tekintélyük is lenullázódott."

Ezt azért nem mondanám ilyen biztosan. Ha a bírálóbizottság felfedezi, hogy egy doktori értekezésben bizonyos részek más forrásból származnak, de ez nincsen idézőjelekkel is egyértelművé téve (vagyis a szerző úgy állítja be, mintha azt ő írta volna), akkor ezt természetesen kötelessége szóvá tenni, és ha a másolás (azaz: "puskázás") nagyobb mértékű, akkor erre hivatkozva köteles elutasítani a dolgozatot. A bizottságnak azonban nem kötelessége felfedezni a plágiumot, és utólag sem lehet rajta számon kérni, hogy mért nem vette észre. Hogy ez miért van így, annak egyszerű a magyarázata: bármennyire ismerje is valaki az adott téma szakirodalmát, mindent senki sem olvashatott, pláne úgy, hogy még fel is ismerje az olvasott szövegben, hogy az éppen melyik szövegnek a másolata vagy fordítása. Éppen ezért van az, hogy bármikor fedezik fel később a plágium tényét, annak alapján utólag vissza lehet vonni a (kis)doktori címet, hiszen annak sem lehet időhatárt szabni, hogy a megvédéstől számítva mennyi időn belül kell felfedezni a plágiumot, lévén hogy ez sokszor a véletlenen múlik. Schmitt Pál kisdoktorija esetében pedig már csak azért sem kellene a bírálóbizottságot "lenullázni", mert a plagizált mű (vagy legalábbis az egyik) nem is jelent meg könyv formájában, tehát nem volt általánosan hozzáférhető, így nagyon méltánytalan lenne azt számon kérni a bizottság tagjaitól, hogy miért nem ismerték azt is.