A Schmitt Pál doktori címét illető plágiumgyanú kivizsgálásáért
Quoted post
Vendég |
#578 Re: Re: Re: Re:2012-01-31 22:13"az op[p]onensek és a bírálóbizottság tagjai a tudományosság képviselői, és mint ilyenek képesek voltak lealacsonyodni a "dolgozat" szintjére. Az ő tudományos tekintélyük is lenullázódott." Ezt azért nem mondanám ilyen biztosan. Ha a bírálóbizottság felfedezi, hogy egy doktori értekezésben bizonyos részek más forrásból származnak, de ez nincsen idézőjelekkel is egyértelművé téve (vagyis a szerző úgy állítja be, mintha azt ő írta volna), akkor ezt természetesen kötelessége szóvá tenni, és ha a másolás (azaz: "puskázás") nagyobb mértékű, akkor erre hivatkozva köteles elutasítani a dolgozatot. A bizottságnak azonban nem kötelessége felfedezni a plágiumot, és utólag sem lehet rajta számon kérni, hogy mért nem vette észre. Hogy ez miért van így, annak egyszerű a magyarázata: bármennyire ismerje is valaki az adott téma szakirodalmát, mindent senki sem olvashatott, pláne úgy, hogy még fel is ismerje az olvasott szövegben, hogy az éppen melyik szövegnek a másolata vagy fordítása. Éppen ezért van az, hogy bármikor fedezik fel később a plágium tényét, annak alapján utólag vissza lehet vonni a (kis)doktori címet, hiszen annak sem lehet időhatárt szabni, hogy a megvédéstől számítva mennyi időn belül kell felfedezni a plágiumot, lévén hogy ez sokszor a véletlenen múlik. Schmitt Pál kisdoktorija esetében pedig már csak azért sem kellene a bírálóbizottságot "lenullázni", mert a plagizált mű (vagy legalábbis az egyik) nem is jelent meg könyv formájában, tehát nem volt általánosan hozzáférhető, így nagyon méltánytalan lenne azt számon kérni a bizottság tagjaitól, hogy miért nem ismerték azt is. |
Válaszok
Vendég |
#579 Re: Re: Re: Re: Re:2012-01-31 22:28:26A bíráló bizottság annak ellenére fogadta el a dolgozatot, hogy egyébként elfogadhatalan hibákat is felfedezett, pl. helyesírási hibákat olyan mennyiségben, ami már nekik is sok volt. Hogy a plágiumot nem kötelességük felfedezni? Aki már egyszer is bírált el szakdolgozatot, disszertációt, az rendszereint megnézi a szakirodalom felsorolását, és azt, hogy abból mit és hogyan használt fel a jelölt. |
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
„NEC-prevenciós alapkezelés – Noel irányelv”
5487 Létrehozva: 2025-05-29
OG Fluor koncert
3956 Létrehozva: 2025-05-14
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3333 Létrehozva: 2025-06-06
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
2886 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
1721 Létrehozva: 2025-06-09
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
285 Létrehozva: 2025-06-17
Dr Bíró Attiláért és a Jászságért.
265 Létrehozva: 2025-05-25
Legyen elérhető a Biedronka applikáció magyar telefonszámokra is! | Udostępnij aplikację Biedronka także dla węgierskich numerów telefonów!
235 Létrehozva: 2025-05-22
Tegyünk az online gyűlölet ellen!
168 Létrehozva: 2025-05-31
Hozzák vissza a Lift üdítőitalt Magyarországra!
248 Létrehozva: 2024-11-25
Kulturális dolgozók kiállása a véleményszabadság mellett, az “ellehetetlenítési” törvény ellen
134 Létrehozva: 2025-05-20
Balatonkenese csendrendelet módosítás iránti kérelem
115 Létrehozva: 2025-06-06
Petíció a Kertész Utcai Tagóvoda Katica csoportjában tervezett személyi változások visszavonásáért
110 Létrehozva: 2025-05-24
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
104 Létrehozva: 2025-06-07
EL A KEZEKKEL A NAP ÉLTETŐ ENERGIÁITÓL! Titkos kísérletek ne veszélyeztessék életünket és jövőnket! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívüli felelötlen és kockázatos beavatkozásra!
138 Létrehozva: 2025-04-30
Petíció a Győr, Simor János Püspök Tér felújítási projektjével kapcsolatban
308 Létrehozva: 2025-05-17
Petíció a Kelemen Béla utcai lakópark építése ügyében
77 Létrehozva: 2025-06-05
Petíció az Aquincumi rét közparkosítása ellen
73 Létrehozva: 2025-05-22
Együtt Kőbányáért.
68 Létrehozva: 2025-05-23
Hatvan-Hort bicikliút megvalósításáért
241 Létrehozva: 2025-05-16