Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt
Quoted post
ORBÁN GYŐZŐ MSZMP PÁRTTITKÁR |
#7300 TC. BÜDÖSKOMCSIZÓS BÜDÖSBOGLÁRKA, SZARJANCSIHÁZI LAKOS !!!2012-01-26 01:24#7298: filiszteus - de, inkább párttitkár ! DE IGEN, HELYESEN ÍRVA PÁRTTITKÁR. BOCS, DE NEKEM SZEMÜVEG KELL A GÉPELÉSHEZ ÉS NEM MINDIG SIKERÜL ÚGY, AHOGY SZERETNÉM. DE TE EZT PONTOSAN TUDOD, HOGY SEMMI GOND A HELYESÍRÁSOMMAL, MERT NEM CSAK SZERETEK HELYESEN ÍRNI, HANEM TUDOK IS. A MATEK-FIZI-KÉMIA MELLETT EZ VOLT A KEDVENC TANTÁRGYAM, MERT UTÁLTAM TANULNI. PL. FÖCIBŐL AZÉRT NEM KAPTAM KARÓT, MERT ASSZONTA A DIRI, HOGY A FENTI NÉGY TANTÁRGY JELES OSZTÁLYZATA UTÁN NEM BUKTATHAT MEG, DE AZT ELMONDHATJUK, HOGY KETTEN FELELTÜNK KETTESRE. NA, NEM KÖSZÖNTEM MEG NEKI, HANEM AZT VÁLASZOLTAM, HOGY AZ IGAZGATÓ ÚR EZT EGYEDÜL TETTE (DR. PICHLER JENŐ GIMN. IGAZGATÓ). JA, ÉS ÉN -VELED ELLENTÉTBEN- NEM SZOKTAM HAZUDNI, MERT UTÁLOM, MINT A FÖCIT MEG A BIOT. BOCS, DE ENGEM NEM ÉRDEKEL ANNYIRA A HELYESÍRÁS, MERT SZÁMOMRA TERMÉSZETES. MOST SEM EZ A LÉNYEG, HANEM, HOGY NEM ZÖRÖG A HARASZT, HA A SZÉL NEM FÚJJA. ORBÁN GYŐZŐ PÁRTTITKÁR VERTE A CSALÁDJÁT, KÜLÖNÖSEN VIKIT. ÚGY HISZEM, HOGY A GÉNEK NEM VÁLNAK VÍZZÉ, ÉS ENNEK ALAPJÁN JOGGAL FELTÉTELEZTEM, HOGY IGAZAK LEHETNEK A VIKTÁTORRÓL TERJESZTETT HÍREK IS. EGYÉBKÉNT, HA ÉRDEKEL, HA NEM, SOHA NEM VOLT, VAN, LESZ JELLEMZŐ RÁM, HOGY MINDEN ALAPOT NÉLKÜLÖZVE ELHIGGYEK BÁRKIRŐL BÁRMIT. JÓ ÉJT. |
Válaszok
filiszteus |
#7301 prof. dr. Gyurcsányrajongó Béla phd.2012-01-26 10:43:12#7300: ORBÁN GYŐZŐ MSZMP PÁRTTITKÁR - TC. BÜDÖSKOMCSIZÓS BÜDÖSBOGLÁRKA, SZARJANCSIHÁZI LAKOS !!! Egy internetes fórumon a helyesíráson rugózni, baromság szerintem is, mert a hibákat legtöbbször egyszerű félreütés okozza. Csak éppen te emlegetted az előbb az én helyesírásomat, ezért tettem szóvá a "pártitkárt". Gratulálok, hogy sikerült leérettségizned Dr. Pichler Jenő gimnáziumi igazgató segítségével. Gondolom innen már egyenes út vezet a Harvardra. Azt látom, hogy kész pszichológus vagy már így is. Ahogyan kikövetkeztetted, "ha Orbán Győző verte a családját, akkor nyilvánvalóan, Viktor is veri Lévai Anikót", az egyenesen Nobel-díj várományos felfedezés. Azért legyenek kételyeid: abban az időben, amikor ez a mocskos pletyka terjedt, gyakran láttam Lévai Anikót és semmilyen külsérelmi nyom nem volt rajta.
Alább megtekinthető egy kis video gyurcsányi kedvenc nyuggereinek harciasságáról: http://www.youtube.com/watch?v=rLnpjDOybm8&feature=player_embedded |
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Traff Park Visszahozása
942 Létrehozva: 2025-07-29
Legyen a setlisten a spanom2
290 Létrehozva: 2025-07-29
Ne tartsa be a Ferencváros férfi labdarúgócsapata az MLSZ 4+1 magyar ajánlását !
286 Létrehozva: 2025-07-26
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
601 Létrehozva: 2025-07-22
Rebeccát vissza a Dóm térre 2026-ban is!
176 Létrehozva: 2025-07-30
‘Kuss’nál kuss!
1586 Létrehozva: 2025-07-01
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1688 Létrehozva: 2025-07-18
A kassai magyar oktatás jövője
934 Létrehozva: 2025-07-04
M2: ne az időt, hanem az aszfaltot húzzák!
153 Létrehozva: 2025-07-20
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
964 Létrehozva: 2025-07-16
Czifra legyen az Agrárminiszter! Váltsuk le Nagy Istvánt!
55 Létrehozva: 2025-07-30
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1890 Létrehozva: 2025-06-30
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4847 Létrehozva: 2025-06-09
Nem kérünk Nagymarosra szállodahajókat!
34 Létrehozva: 2025-08-01
STOP #GLIFOZÁT - STOP #PESZTICIDEK - STOP #ÉLELMISZERMÉRGEZÉS
56 Létrehozva: 2025-05-14
Gyerekek védelme nem alku tárgya – Határolódjon el Dopemantól, miniszterelnök úr!
29 Létrehozva: 2025-08-02
Menstruációs szabadság bevezetése az endometriózisban és adenomiózisban szenvedők számára Magyarországon
27 Létrehozva: 2025-07-30
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
364 Létrehozva: 2025-04-30
vissza setlist Ha meghalok
22 Létrehozva: 2025-08-02
Maradjon a csopaki volt BAHART mólószár közhasználat elől el nem zárható parti sétány az új Vízparti Tervben is!
597 Létrehozva: 2025-07-20