A Schmitt Pál doktori címét illető plágiumgyanú kivizsgálásáért
Quoted post
bajai |
#3202012-01-17 20:28Hölgyeim és Uraim! Véleményem szerint nem vitás: 1. A plagiumvád kirobbantásának időpontját, vagy politikai megfontolás határozta meg, vagy az ország sorsa iránti teljes érzéketlenség. Egy korábban már megfogalmazott kérdésre válaszolva: Igen, az IMF tárgyalások lezárulta után alkalmas lett volna a pillanat egy ilyen botrány kirobbantására. 2. Az adott helyzetben ez a petició teljes mértékben helyénvaló és szükséges. 3. Azok akik hozzászólásukban SP elnök úr iránti gyűlöletük fejezték ki, jobban tették volna, ha hallgatnak, és egyáltalán a peticíó aláírásától is tartózkodnak. 4. Az ország érdeke most az, hogy elinduljanak a vizsgálatok, és eredményesek legyenek. 5. Jelenleg lehet, hogy SP az egyetlen, aki tudja az igazságot. Ennek megfelelően vagy lemondania kellene, vagy minden lehetséges módon segítenie az igazság kiderülését. 6. Amennyiben a plagium valós SP-nek távoznia kell. Ez egyben azt is jelenti, hogy az új elnök megválasztása a jelenlegi erőviszonyoknak megfelelően fog megtörténni. Így az esetleges politikai indíttatás célja egyértelműen csak az ország pillanatnyi helyzetének a súlyosbítása lehetett, ami igaztalan vád esetén is sikeres volt. |
Válaszok
Vendég |
#321 Re:2012-01-17 20:32:51Az 1. pontot nem ebben a fórumban kellene felvetni, hiszen nem az itt lévők "robbantották ki" a botrányt. A 3. pontot nem nagyon lehet érteni, hiszen itt Schmitt Pál iránti gyűlületről szó sincs. Az lehet, hogy valakinek nem szimpatikus, de a petíció ettől teljesen független. A 2. pont - OK. Éppen most van az adott helyzet. A 4. pont - OK. Éppen ezt szeretné itt mindenki elérni. Az 5. ponttal szerintem mindenki egyetért. A 6. pont meg nem ide tartozik, az már politikai kérdés. |
Iván Gábor IGe valláskritikus |
#330 Re:2012-01-18 07:22:44Egy olyan ember, aki a Magyarországot képviseli és egy idegen haramia egyházi állam vezetőjének a kezét csókolgatja, milyen férfi és milyen gerince van? Egy kép többet mond ezer szónál. Nézzétek meg. Már ez elég lett volna eddig is a lemondatásához. A többi bűne már csak ráadás. http://vilagnezet.blog.hu/2011/12/26/vilagnezeti_erdekvedelem_magyarorszag Magyar Távirati Iroda által készített fotó
|
Péter László |
#345 Re:2012-01-18 12:17:13A becsület az elsődleges érdek, más nincs. Ezzel az erővel azt kell mondani, hogy akik egykor Gyurcsány lemondását sürgették, árulók, merthogy az ország akkor sem volt könnyű helyzetben. Ez nyilvánvaló képtelenség. A hiteltelenség fenntartása, meg az a szemlélet, hogy akkor lehetek csak hibás vagy bűnös, ha én magam ismerem el, ez juttat bennünket az erkölcsi fertőbe és a képmutatás csúcsára. Talán a bíróságoknak is így kellene működniük? Lehet, hogy vakok akarunk lenni arra a kárra nézve, hogy milyen külső képet mutat rólunk egy plagizáló elnök vagy milyen nemzeti egységet testesít meg, de ettől még a kár létező. PhD-s ként a véleményem egyértelmű: ami fordítás, az fordítás. 215 oldalból 180 oldal nem lehet idézet. Az, hogy valaki képes hozzátenni pár "előremuató" megjegyzést, az semmit nem változtat azon, hogy érdemi forrásmegjelölés nélkül fordít. Még egy dolog van az egészben, amit senki nem említ, pláne nem súlyának megfelelően: A doktori iskolák 1993-ban elkezdett akreditációja óta olyan egyszerűen nincs, hogy a témavezető bíráló is legyen. Alapelv, hogy a témavezető elfogult személy és nem bírálhatja a saját jelöltjét, sem akkor, sem későbbi fokozatszerzései vagy pályázatai során. Nekem a gyanú nyilvánosságra hozásának időzítésénél sokkal gyanúsabb, hogy miért alig a mai PhD rendszer bevezetése előtt, de már az előkészítés idején született a "mű". Nem gondolom, hogy az olimpiát megelőző hónapokban egy NOB tisztségviselőnek erre túl sok ideje lenne. |
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Traff Park Visszahozása
897 Létrehozva: 2025-07-29
Ne tartsa be a Ferencváros férfi labdarúgócsapata az MLSZ 4+1 magyar ajánlását !
284 Létrehozva: 2025-07-26
Legyen a setlisten a spanom2
263 Létrehozva: 2025-07-29
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
590 Létrehozva: 2025-07-22
‘Kuss’nál kuss!
1571 Létrehozva: 2025-07-01
Rebeccát vissza a Dóm térre 2026-ban is!
160 Létrehozva: 2025-07-30
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1678 Létrehozva: 2025-07-18
A kassai magyar oktatás jövője
924 Létrehozva: 2025-07-04
M2: ne az időt, hanem az aszfaltot húzzák!
144 Létrehozva: 2025-07-20
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
960 Létrehozva: 2025-07-16
Czifra legyen az Agrárminiszter! Váltsuk le Nagy Istvánt!
53 Létrehozva: 2025-07-30
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1887 Létrehozva: 2025-06-30
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
364 Létrehozva: 2025-04-30
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4844 Létrehozva: 2025-06-09
STOP #GLIFOZÁT - STOP #PESZTICIDEK - STOP #ÉLELMISZERMÉRGEZÉS
54 Létrehozva: 2025-05-14
Tisztességes sportfogadást a TippmixPro-n – Tiltsák el az értelmetlen korlátozásokat
184 Létrehozva: 2025-07-14
Menstruációs szabadság bevezetése az endometriózisban és adenomiózisban szenvedők számára Magyarországon
25 Létrehozva: 2025-07-30
Máriaudvar Területfejlesztés
25 Létrehozva: 2025-07-26
Maradjon a csopaki volt BAHART mólószár közhasználat elől el nem zárható parti sétány az új Vízparti Tervben is!
596 Létrehozva: 2025-07-20
Fecsi csocso
15 Létrehozva: 2025-07-28