Mesélek egy történetet neked. Dőlj hátra, mert hosszú lesz, de nagyon tanulságos. Hétköznapi történet a magyar jogrendszer és jogállam jelenéről. És ez egy olyan történet lesz most, amiben nincs politika, mégis nagyon is van benne politika is.




A történet egy nyáron kezdődött. 1994 nyarán. A Humanista Mozgalom szervezett egy tábort, amire engem meghívtak előadónak. Nem volt sok kedvem az egészhez, de aztán azt mondtam, fene egye meg, elmegyek, mi bajom eshet. Egy tó mellett volt a tábor, nagyon szép helyen. Sátorban aludtam. Ott ismertem meg Katalint. Szerelem első látásra, ahogy filmekben szokott történni az ilyen. Két nap után már közös sátorban léteztünk. Vele volt előz kapcsolatából született akkor 3 éves fia is. Amikor hazajöttünk a táborból, este anyukájánál letettük a gyereket és utána átmentünk még hozzám. Másnap vittem vissza és egyikünk sem akart elköszönni a másiktól, így fogtam magam és ott maradtam, ott éltünk együtt hónapokig. Aztán elköltöztünk hozzám a Dózsa György útra. Hamar meg lett az esküvő is. Úgy éreztem, én vagyok a világ legszerencsésebb flótása, hogy egy ilyen tündért kaphattam a sorstól ajándékba. Jött az első gyerekünk szinte azonnal a Zsomborka. Az asszony azt mondta, nagyobb lakás kellene. És igaza is volt ebben a 28 m2 ennyi embernek már nagyon kicsi. Nem szívesen adtam el Dózsa György úti lakásomat, mert rengeteg emlék kötött hozzá, de azt mondtam, a családért meg kell tenni. El is adtuk. Annak az árából vettünk a Szinyei Merse utcában egy nagyobb kényelmes lakást. Igaz fel kellett még vennem hozzá önkormányzati kölcsönt is kedvezménnyel 340 ezer forintot, de az szinte semmi. Az anyám nagyon akarta, hogy ne közös névre kerüljön a lakás, mert a feleségem semmit nem tett hozzá, hiszen a házasságba az előző kapcsolatából született fiával és négy szatyorral érkezett. A feleségem terhesen ott sírt, hogy ez a bizalmatlanság megalázó neki és ő soha nem akarná elvenni a lakásom, ha szétmennénk akkor sem, hiszen tudja, hogy ez az enyémből van csak. Mit tehettem volna, természetesen a terhes feleségem mellé álltam, meggyőződve arról, hogy nincs jelentősége ennek az egésznek, hiszen vele fogom leélni az életemet. Éltünk boldogan. Én dolgoztam, ő meg otthon nevelte a gyerekeket és végezte a házi munkát. Jött a következő közös gyerekünk Levente. Idő előtt. Nagyon féltettem, de szerencsére egészségesen született. Négy napig volt az asszony kórházban, én egy percre sem voltam hajlandó elmozdulni mellőle, az orvosok, nővérek sem tudtak elhajtani. Nagyon féltettem őt és a babát. De mint mondtam, végén ez is szép történet lett, mert Levikém minden baj nélkül született.
A feleségem ezután, a tudtom nélkül elkezdte árulni a lakásunkat. Ki akart költözni Erzsébetre az anyukájához. Úgy bukott le a dolog, hogy egyszer munkából arra érkeztem haza, hogy idegen emberek mászkálnak a lakásomban.Kérdeztem kicsodák, mondták vevők. Nagyon mérges lettem, de a feleségem megint sírt egy sort, hogy neki ez annyira fontos lenne és egy idő után azt mondtam, legyen. Az ő boldogsága nekem fontos, csak annyi volt a feltételem, ha a szép belvárosi lakásunkat feladjuk, ragaszkodom ahhoz, hogy kertes házba költözzünk. Így eladtuk végül a lakásunkat, nem kis kaland mellett, mert majdnem a lakás maffia csapott le ránk, és kiköltöztünk Erzsébetre egy kis házrészbe. A belvárosi lakást jóval drágábban adtuk el, mint amennyiért ezt sikerült megvennünk, a költözést meg apukám finanszírozta számunkra anyagilag. Itt éltünk és terveztük, hogy majd beépítjük a tetőteret. És ide érkezett a nagy csoda, harmadik közös gyerekünk Hannuska az én királynőm.




Vállalkozó voltam. Jól kerestem , futott a cég. De aztán sajnos én is sikeresen beleestem az építőipar rákfenéjébe a körbetartozási rendszerbe és egy munkán ezért akkorát buktam, hogy bedőlt a vállalkozásom és hatalmas adósság halmozódott fel. Az első időkben ezt itthon megpróbáltam eltitkolni. Reggel felkeltem, elmentem mintha dolgozni mennék és csatangoltam, megoldásokat kerestem. Magamban őrlődtem az egész bajon. Bevállaltam minden szar munkát, volt, hogy derítőből lapátoltam két napig a szart, hogy rendezni tudjam az adósságaimat és élni tudjon a család. Teljesen magam alá kerültem lelkileg is, nőttek itthon is a konfliktusok. A feleségem szerintem depressziós lett, és erre rátett egy lapáttal az anyagi összeomlásunk is. Egész nap az Interneten lógott, regényeket írt, írónak képzelte magát és chatelt idegen emberekkel. A családot , engem és a háztartást is elhanyagolta, pedig előtte mindig példás feleség, anya és háziasszony volt. Ebből megint csak viták keletkeztek közöttünk. Majd ő a chaten megismerkedett egy nálam évekkel idősebb, de jobb egzisztenciális helyzetben lévő férfival, akivel szerelembe estek. Tagadta, de több esetben is lebukott. A viták során voltak lökdösődések is közöttünk, egyre borzalmasabb lett a légkör.

Az egyik este átjött hozzám a szobába- mert ekkor már külön aludtunk- és azt mondta rendbe kéne hozni a dolgainkat a gyerekeink miatt. Nagyon örültem ennek és mondtam benne vagyok. Aznap ismét együtt aludtunk és azt hittem rendbe jött az életünk. Boldog voltam nagyon. Reggel megkért, hogy menjek már el vásárolni. Elmentem és minden jóval, közel 60 ezerért tele vásároltam a jégszekrényt kajával, neki meg egy nagy csokor virágot hoztam. Délután átmentem a barátomnak segíteni a háztetőn átrakni a cserepeket. Kb 3 órát voltam távol. Amikor hazaértem, a lakás ajtaja tárva-nyitva és minden kiürítve, alig maradt valami ott. Még a fali fogas és a wc kefe is eltűnt. Az első gondolatom az volt, hogy betörtek, de hamar leesett, hogy fenét, csak a feleségem vert át és elköltözött. Szívem szerint utána mentem volna, hiszen tudtam az anyjához mehetett, de abból nagy balhé lett volna, mert erőszakkal is visszahoztam volna a gyerekeket. Az értékek elvesztése nem zavart annyira, mint a gyerekeim elrablása.




Elindult a válóper. Várható volt. A feleségem mindent követel magának, vinné a lakást és mindent. Miközben innen a költözésnél elvitt mindent ami értékünk volt és nem kevés készpénzt is, ami azért volt itthon, mert a békülés örömére el akartam kezdeni az építkezést. A gyerekek mind velem szeretnének élni, hozzám sokkal jobban ragaszkodnak, mint az anyjukhoz érzelmileg és ezt még az igazságügyi pszichológus is megállapította a vizsgálata során. Nem csoda, a feleségem nem sokat foglalkozik a gyerekekkel, moziba, színházba, meccsre, vidámparkba, strandra, játszóházba, kirándulni velem szoktak, amikor vele vannak, nem viszi őket sehova ha nem nagyon muszáj. És nem is játszik velük, míg én rendszeresen és szívesen. Jellemző, hogy 6 éve váltunk el, de most először jutott eszébe az, hogy a gyerekekkel és ne az élettársával menjen el nyaralni.

A feleségem rosszul viseli, hogy a gyerekek látványosan jobban szeretnek engem mint őt. Úgy gondolja azért, mert én többet költök rájuk. 2008 nyarán a gyerekeimmel szállodába készültünk nyaralni, amit nagyon vártak. A feleségem úgy döntött bosszúból, hogy elrontja a nyaralást, elveszi tőlünk erre a lehetőséget, ezért hát elsétált a bíróságra és közölte, hogy én hónapok óta nem fizetek neki gyerektartást. / Megjegyzem volt párja, akitől született gyerekét 14 éven keresztül én neveltem, soha nem adott gyerektartást neki, a gyereket én tartottam el a jövedelmemből, miközben az apja minden hétvégén nálunk vendégeskedett. Nem bántam, szerettem a gyereket és hozzám tartozónak gondoltam. / A Tescoba mentem vásárolni, nagy kosár, benne minden a gyerekeknek és magunknak. A pénztárnál közölték velem, hogy nincs fedezet a számlámon. Bementem a bankba, hogy ez miként lehetséges már! Mondták Berki és társa végrehajtási inkasszót rakott a számlámra gyerektartás elmaradása miatt. Hívtam a végrehajtót, de telefonon nem adtak felvilágosítást. Levelezni se lehet velük, hétköznap hetente egy napon lehet bemenni hozzájuk délelőtt ügyet intézni. Na mindegy kivettem szabadságot és bementem hozzájuk. Közöltem, hogy soha nem adtam a feleségem kezébe egy fillért se, mindig vagy a saját számlámról utaltam neki a gyerektartást, vagy pedig az ő bankjába bemenve, a számlájára fizettem be, mindenről van a banktól hivatalos igazolásom. Meg is mutattam Berkinek. Az azt mondta, vélelmezi, hogy valóban nincs tartozásom. Közöltem, hogy akkor talán azonnal vegye le az inkasszót a számlámról és azonnal fizesse be a pénzeket, amit arról levett. Közölte nem fogja, majd a bíróság dönt. És ezután pár nap múlva értesítést kaptam arról, hogy Berki a másik bankszámlámat is megterhelte inkasszóval és az autómat is lefoglalta papíron, valamint egy autónyeremény-betétkönyvemet, aminek létezéséről nem is tudok. Hogy menjek el nyaralni a gyerekeimmel pénz nélkül? Úgy tudtam, hogy anyám segített, mert adott kölcsön. Hónapokig ment a herce-hurca. Aztán kiderült, hogy valóban hazugság, hogy hónapokig nem fizettem. Egyetlen hónapban maradt el technikai hiba miatt a gyerektartás átutalása, akkor is azért, mert ugyan adtam a banknak átutalási megbízást rá, de éppen pár forinttal akkor kevesebb volt a számlámon és nem utaltak ezért. Amikor ez kiderült, azonnal kifizettem persze ami elmaradt. Berki és társa annak ellenére is, hogy kiderült a feleségem hazudott rólam vették le a horribilis munkadíjukat, jutalékukat és sok egyéb állítólagos költségüket, amire cinikusan azt mondták polgári peres eljáráson pereljem a volt feleségemen. Egyszerűen kiraboltak egy hazugságot használva fel erre alapnak.Ráadásul intézkedtek arról, hogy a fizetésemből kerüljön ezután letiltásra a gyerektartás, amivel megszégyenítettek a munkahelyem előtt is, hiszen azt a látszatot keltették hamisan, hogy egy szemét vagyok, aki nem akar magától a gyerekei eltartásáról gondoskodni.





Tavaly decemberben egy súlyos balesetet szenvedtem el. Ennek következtében a kezemben egy nagyon súlyos idegsérülés történt, ami miatt nagyon hosszú távra, munkaképtelen állapotba kerültem, sajnos táppénzre kellett mennem. A magyar jog szabályai szerint, a tudomásom szerint, kevesebb gyerektartást kell akkor vonni, ha a gyerektartásra kötelezett, tartósan táppénzen van. Ez logikus, hiszen akkor a jövedelme is jóval alacsonyabb és a megváltozott élethelyzetben a kiadásai is magasabbak. A feleségem tudta, hogy beteg vagyok. Jött a május, ismét nagy nyaralásra készültünk a gyerekekkel. Nagyon várták már és mi is. De egy nap, csönget a postás és levelet hoz Berki és társától ismét, hogy gyerektartás elmaradása miatt, megint inkasszót raknak a számláimra és lefoglalják az autómat és a nem létező betétkönyvet is. Nagyon megdöbbentem ezen, hiszen ők maguk rendelkeztek úgy, hogy a gyerektartást a fizetésemből vonják, és önkormányzati cégnél dolgozom, ahol nem játszanának az én javamra a törvényekkel szemben. Megint úgy tudtunk elmenni nyaralni és létezni utána is, hogy az anyám segített. Bíróságnál megfellebbeztük az ügyet, de hosszú hónapokig nem jött arra semmi válasz. Közben itthon elmentünk strandra a gyerekeimmel. Amikor hazajöttünk, egy levél fogadott a postaládámban, hogy itt járt a végrehajtó és ha legközelebb amikor jön nem leszek itthon, akkor lakatossal és rendőrrel jönnek és feltörik a lakást. Senki nem szólt tőlük, hogy jönni akarnak. És ezen az értesítőn sem szerepelt, hogy mikor jönnek legközelebb. Legyek mindig itthon, ki se mozduljak a lakásomból, ha nem akarom azt rizikózni, hogy feltörik azt.
Jöttek is. Itthon voltam, beengedtem az emberüket. Egy normálisabb fickó volt az, igaz szekrény kinézetű kigyúrt, nagydarab állat, de nagyon kedves és megértőnek mutatkozó, aki maga is csodálkozott miért ez az egész, amikor szerinte is úgy fest rendben van körülöttem minden, nem én vagyok a hibás. Nem vitt el semmit a lakásból, de közölte, hogy következő lépésben a tartozás miatt a fizetésem 50%-át letiltatják. Ez a maximum amit a törvény enged letiltásnak.
Na de itt a történet tovább fokozódik. Maximum 50% -ot lehetne levonni tőlem. Ezt le is vonják a munkabéremből. A maradék 50% érkezik a bankszámlámra, ami már tisztán az enyém kéne legyen, hogy létezni tudjak, de az inkasszóval a Berki erről is minimum 50%-ot még elvesz, tehát tőlem a fizetésem kétharmadát viszik el, amikor maximum 50%-ot lehetne. Szó szerint úgy érzem, hogy a törvény segítségével engem kirabolnak és reménytelen élethelyzetbe kényszerítenek. 30 ezer forintból nem tudok létezni, nem tudom kifizetni a rezsimet, nem tudok ételt venni magamnak, támogatni a gyerekeimet, programokat csinálni számukra, nem marad gyógyszerre és semmire. Ráadásul van személyi kölcsönöm is. Amit nem tudok most fizetni. Egyrészt mert nincs pénzem, de ha kapok segítséget a családtól, akkor se megy, mert úgy tudok fizetni, ha ráteszem a bankszámlámra. Ha viszont ráteszek egy fillért is a bankszámlámra, akkor viszi azt azonnal Berki és társa. Így a banknál nő a tartozásom, a tartozásom kamatos kamatai, no meg a büntetések is. Olyan adósságba kerülök így vétlenül, amiből nem tudom, hogy majd miként lehetne kimásznom.




Miért van az, hogy bemegy egy gonosz, bosszúszomjas nő a bíróságra és bejelenti, hogy a volt párja nem fizet neki gyerektartást, akkor a bíróságnak eszébe sem jut a másik felet is megkérdezni erről? Miért lehet azonnal végrehajtó elé vetni a másikat, annak nem megadva az intézkedés előtt a védekezés jogát? Hol van itt az ártatlanság vélelme? Miért kell a végrehajtót pénzhez segíteni? És miért kaphat a végrehajtó olyan magas jutalékot? Most éppen a feleségem a fene tudja miért 1.2 millió forintot követelne tőlem, és a Berkiék követelése 1.6 millió, vagyis 400 ezer a saját sápjuk. Hol normális ez? Milyen jogrendszer az, ahol a gyerekek érdeke nem számít semmit? Ha engem tönkre tesznek, amit a törvény és a gátlástalan végrehajtó meg tud tenni, kinek az érdekét szolgálja? Mert a gyerekeimét nem. Ha az adósságok miatt amibe kergetnek elvesztem az otthonom, hogyan tudom majd tartani a kapcsolatot a gyerekeimmel? Hogyan tudok majd gyerektartást fizetni, hogyan tudok azon felül rájuk költeni annyit, ami egészséges testi és szellemi fejlődésükhöz szükséges lehet? Nem csak az a baj, hogy jogtalanul akarnak tönkre tenni, segítve egy sértett nő bosszúját, hanem hogy ezzel a gyerekeimet is tönkre teszik. Hogy a volt feleségem nem méri fel, hogy ezzel milyen károkat okoz saját gyerekeinek akiket állítólag szeret, az egy dolog. Buta, gonosz ember van. De, hogy a jog nem képes nézni a gyerekek érdekét, az megdöbbentő. Ha ilyen "apró" ügyekben nem látszik a jogállam, akkor miért csodálkozunk azon, ha nagyobb kérdésekben is egyértelműen azt látjuk, hogy nem létezik?




Rózsa Mihály