Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt
Quoted post
Lázár mondjon le ! |
#4864 Hódmezővásárhelyi polgármeste,r Lázár Jánosra válasz2011-11-04 11:03Hódmezővásárhelyen is sokan gyűlöljük Lázár Jánost, amióta azt mondta a közgyűlésen, ami a fentebbi írásban szerepel, annyival bővítem ki, hogy: az összes lányos anyuka tudja már, hogy a 6 éves lázár jános boldizsár hódmezővásárhely legjobb partija lesz. Undorító egy ember, hittünk a hazugságainak, hogy majd a tűzközelbe kerülve minden happy lesz, már tudjuk, hogy őneki. Az autó ügyét is a várossal szponzoráltatta, amíg fel nem léptünk ellene, ez havi 1 millió körül volt, benzinre meg kap a másik állásáért. Polgármester úr, süljön le a képéről az a vastag bőr! A valutát adja veszi, erre buzdít ugyan másokat is, de mi miből vegyünk? Az ilyenek machinálják a Ft árfolyamot, ahogy írták feljebb. El is hiszem, mert neki az a haszon, aki a sok szerencsétlennek tragédia, úristen az égben, ez lett a fidesz! |
Válaszok
A nép hangja |
#4866 Re: Hódmezővásárhelyi polgármeste,r Lázár Jánosra válasz2011-11-04 11:19:55#4864: Lázár mondjon le ! - Hódmezővásárhelyi polgármeste,r Lázár Jánosra válasz Minden szava igaz, csak azt kérdezem, hogy ezt hogy nem látták előre? Ez benne volt a levegőben. A Lázárnál antipatikusabb ember még a FIDESZ-en belül is kevés van, meg kell nézni a parlamenti felszólalásait. Én sokat jártam az elmúlt években Vásárhelyen, az emberektől csak negatív véleményt lehetett róla hallani, aztán jönnek a választások és Lázár újra nyer 70 %-al. Félnek az emberek, vagy miért van ez? Mi mondtuk a párommal az embereknek, hogy a fülkében egyedül van, nem kötelező rá x-elni, de volt olyan, aki azt mondta, hogy biztos ott is figyelik. Volt olyan öregasszony, aki megköszönte levélben Lázárnak a nyugdíjemelést, mintha Lázártól kapta volna. Örülök, ha Vásárhelyen is kezdik az emberek látni, hogy így nem mehet tovább. |
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
3469 Létrehozva: 2025-07-11
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
2040 Létrehozva: 2025-07-10
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1682 Létrehozva: 2025-07-18
‘Kuss’nál kuss!
1574 Létrehozva: 2025-07-01
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
962 Létrehozva: 2025-07-16
A kassai magyar oktatás jövője
933 Létrehozva: 2025-07-04
Traff Park Visszahozása
926 Létrehozva: 2025-07-29
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
836 Létrehozva: 2025-07-03
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1889 Létrehozva: 2025-06-30
Maradjon a csopaki volt BAHART mólószár közhasználat elől el nem zárható parti sétány az új Vízparti Tervben is!
596 Létrehozva: 2025-07-20
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
595 Létrehozva: 2025-07-22
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
513 Létrehozva: 2025-07-08
Petíció a Farkasréti temető összes bejáratának nyitvatartásáért
493 Létrehozva: 2025-07-16
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
442 Létrehozva: 2025-07-10
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
334 Létrehozva: 2025-06-30
Ne tartsa be a Ferencváros férfi labdarúgócsapata az MLSZ 4+1 magyar ajánlását !
286 Létrehozva: 2025-07-26
Legyen a setlisten a spanom2
275 Létrehozva: 2025-07-29
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4846 Létrehozva: 2025-06-09
Tisztességes sportfogadást a TippmixPro-n – Tiltsák el az értelmetlen korlátozásokat
184 Létrehozva: 2025-07-14
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
167 Létrehozva: 2025-07-09