Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt
Quoted post
Lukrécia |
#4861 Re: Re: Re: SZÍJ-GYÁRTÓ END LÁZ-ÁR KETTŐS, NYERŐ PÁROS2011-11-04 10:47#4860: SZERÉNKE - Re: Re: SZÍJ-GYÁRTÓ END LÁZ-ÁR KETTŐS, NYERŐ PÁROS Igen, Szerénke, minden szavaddal egyetértek. Nagyon remélem, hogy ezt a sok mocskot büntetlenül a végletekig nem lehet csinálni. Az előbb megszakadtunk a telefonon, tudtam volna még sok mindent mondani, ami számodra is érdekes lehet. Hódmezővásárhelyet és a körülményeket talán kicsit jobban ismerem, mint a fórumozó átlag. Az életem egy szakasza erősen oda kötődött, éppen most takarítom ki a lelkemből és máshonnan is. Ha érdekel, privátban írok róla, vagy mesélek. Az előzőekre visszatérve: A Gyurcsány és a Bajnai gazdagsága pedig azért jön jól nekik a véleményem szerint, mert addig, amíg ennek a két embernek a vagyonát mocskolják a birkáik előtt, addig az övékével nem foglalkozik senki. Ha megnézzük a TOP 100-as listát, úgy tudom, a Gyurcsány már nincs is benne. A Bajnait sem tudom, hol áll, de ő sincs a sorban elől. Ezek meg a vagyonukat külföldi bankokba mentik, ellenőrizketetlenek, gyerekek, unokák nevére szereznek mindent, nekik szeméy szerint szinte csak a ruhájuk van, amit felvesznek. Ez mennyivel gusztusosabb? Megint ott tartok, hogy ki a becsületes? Lehet ezt ragozni, közelíteni többfelől, a végeredmény ugyanaz. Már csak azt várom, hogy az emberek szeme mikor nyílik fel? Üdv. L.
|
Válaszok
SZERÉNKE |
#4865 Re: Re: Re: Re: SZÍJ-GYÁRTÓ END LÁZ-ÁR KETTŐS, NYERŐ PÁROS2011-11-04 11:09:36#4861: Lukrécia - Re: Re: Re: SZÍJ-GYÁRTÓ END LÁZ-ÁR KETTŐS, NYERŐ PÁROS LUKRÉCIA, EZEKNÉL A GUSZTUS SZÓ ISMERETLEN. EGYÉBIRÁNT PEDIG EZEK ÁLLAMI ELTARTOTTKÉNT GAZDAGODNAK, MEG FORINT BEDÖNTÉSSEL. GYURCSÁNY MÁR VAGYONOS EMBERKÉNT LÉPETT SZÍNRE, AHOL CSAK ADAKOZOTT INKÁBB, NEM HARÁCSOLT , MINT EZEK A KÖZPÉNZBŐL. NA, EBBŐL TANULHATNÁNAK A FORINT BEDÖNTŐK IS. |
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
„NEC-prevenciós alapkezelés – Noel irányelv”
5484 Létrehozva: 2025-05-29
OG Fluor koncert
3939 Létrehozva: 2025-05-14
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3312 Létrehozva: 2025-06-06
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
2044 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
1235 Létrehozva: 2025-06-09
Petíció a Győr, Simor János Püspök Tér felújítási projektjével kapcsolatban
308 Létrehozva: 2025-05-17
Dr Bíró Attiláért és a Jászságért.
265 Létrehozva: 2025-05-25
Legyen elérhető a Biedronka applikáció magyar telefonszámokra is! | Udostępnij aplikację Biedronka także dla węgierskich numerów telefonów!
235 Létrehozva: 2025-05-22
Tegyünk az online gyűlölet ellen!
167 Létrehozva: 2025-05-31
Hozzák vissza a Lift üdítőitalt Magyarországra!
246 Létrehozva: 2024-11-25
Kulturális dolgozók kiállása a véleményszabadság mellett, az “ellehetetlenítési” törvény ellen
134 Létrehozva: 2025-05-20
Balatonkenese csendrendelet módosítás iránti kérelem
115 Létrehozva: 2025-06-06
Petíció a Kertész Utcai Tagóvoda Katica csoportjában tervezett személyi változások visszavonásáért
110 Létrehozva: 2025-05-24
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
104 Létrehozva: 2025-06-07
Hatvan-Hort bicikliút megvalósításáért
240 Létrehozva: 2025-05-16
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
744 Létrehozva: 2025-04-30
Petíció a Kelemen Béla utcai lakópark építése ügyében
76 Létrehozva: 2025-06-05
Petíció az Aquincumi rét közparkosítása ellen
73 Létrehozva: 2025-05-22
Együtt Kőbányáért.
68 Létrehozva: 2025-05-23
Tartsuk Csíkszeredában a Drakula-parkot!
65 Létrehozva: 2025-06-04