Quaestor károsultak megmentéséért
Quoted post
4568 |
#4568 Re: Re: Re:2015-11-22 09:25Az is kérdés, mit szándékoznak tenni a NyESz és a TBSz számlákon lévő megtakarítások kamataival, amelyekre köztudottan csak befizetni lehetett, ha valaki nem akarta az illető számláját teljesen megszüntetni. Az itt elhelyezett összegekre miért ne járhatna valamiféle kamat, pl. banki alapkamat, vagy állampapír kamat. A csapból is azt folyt és folyik, hogy ilyen számlákon takarékoskodjunk hosszú távra, na meg is lett az eredménye. Sok éve takarékoskodtam NyESz-en és TBSz-en, ebből lett volna nyugdíjkiegészítésem, most minden odavan. Többször, többen is írtunk a felszámolónak, hogyan lehetne legalább a számlákat megmenteni, hiszen a számla az enyém, fizettem érte a fenntartási költséget, transzferálni lehetne, mi köze ennek a Q. csödjéhez?! Írtam e-mailt, levelet, válasz egyikre se érkezett. Bementem, a portán még arra se voltak hajlandók, hogy felszóljanak. Ez ugyanis meg van tiltva! Ugyanezt több sorstársunk is megtette, hasonló eredménnyel. Ebben nem csak az a felháborító, hogy mindez sérti az emberi, állampolgári méltóságot, de az is, hogy a felszámolót nyilván abból a vagyonból fizetik, ami mégiscsak a mi pénzünkből keletkezett. A kötvényekről, meg a felügyelet felelőségéről meg még annyit mondanék, hogy nekem a mai napig tulajdonomban van a Q. azon ismertetője, amelyik szerint egyes Q. kötvény kockázata kisebb, mondom kisebb mint egyes állampapíroké!!!!!!!!!! Annak idején az irodában rákérdeztem, hogy ezt komolyan gondolják-e, és hogy mit szólt ehhez a Felügyelet. A válasz az volt, hogy sosem emeltek ez ellen kifogást, pedig ezek az ismertetők minden irodában ott voltak, csak a vak nem vette észre őket. A felügyeleti ellenőrnek ezen sosem akadt meg ezen a szeme? Ki hiszi ezt el? Kiváncsi lennék, hogy egy független bírói eljárásban, hogyan értékelnék ezeket és a hasonló dokumentumokat, amelyekből van még egy néhány?! |
Válaszok
4569 |
#4569 Re: Re: Re: Re:2015-11-22 10:16:07
Még egy godolat a kamatok elvonásáról, bár erről itt már sokat írtak. Amennyiben nem fizetik ki a kamatokat, és a NAV nem fizeti vissza (nem tudom hova) a levont kamat adót, akkor az állam olyan haszonra tett szert, amihez mi adtuk a tőkét, és az állam a mi tőkénk révén jutott bevételhez, az általa felügyelt, de mégis törvénytelenül müködő Q. közremüködésével. Nem kell jogásznak lenni, hogy valaki ennek jogtalanságát és tisztességtelenségét belássa. Kell ezt kommentálni, hogy ez micsoda!!!!!
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4717 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
2459 Létrehozva: 2025-06-09
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1455 Létrehozva: 2025-06-30
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3442 Létrehozva: 2025-06-06
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
‘Kuss’nál kuss!
859 Létrehozva: 2025-07-01
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
821 Létrehozva: 2025-07-03
A kassai magyar oktatás jövője
596 Létrehozva: 2025-07-04
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
454 Létrehozva: 2025-06-17
OG Fluor koncert
4250 Létrehozva: 2025-05-14
SP Koncert
367 Létrehozva: 2025-06-24
Fogjunk össze az igazságos békéért!
315 Létrehozva: 2025-06-19
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
292 Létrehozva: 2025-04-30
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
171 Létrehozva: 2025-06-30
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
131 Létrehozva: 2025-06-30
Legyen ivókút a József téren!
115 Létrehozva: 2025-07-01
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
111 Létrehozva: 2025-07-08
Kérelem a Malom-tó strandbelépő árainak módosítására és kedvezmények bevezetésére a helyi lakosság számára
91 Létrehozva: 2025-07-06