Miskolci Cementgyár STOP
Quoted post
Vendég |
#155 Re: Re: Re:2015-06-12 07:42Hát persze, királylány! Földtörténet... "Megközelítőleg félezer tonna higany található a kazincbarcikai BorsodChem (BC) Rt. üzemterülete alatt, amit a cég még az 1990-es évek előttről „örökölt”. Emiatt veszélybe kerülhet a Sajó völgye teljes vízellátása – állítja Illés Zoltán, az Országgyűlés szakbizottságának elnöke. A helyi környezetvédelmi felügyelőség szerint higany van, de nincs vészhelyzet.Illés Zoltán, a parlament környezetvédelmi bizottságának fideszes elnöke azt állítja, nem lenne meglepő, ha a BC Rt. üzemterülete alatt található higanyszennyezésről kiderülne, hogy egy része már nem fém, hanem vegyület formájában létezik. A higanyt ugyanis a legegyszerűbb baktériumok is képesek „metilezni”, azaz vízoldhatóvá tenni, amelynek révén a legnehezebb fém beszennyezheti a talajvizet. A balatonfűzfői Nitrokémia Rt. telepén is található higanyszennyezés. A fűzfői cég hatéves környezetvédelmi programot állított össze, amelynek végrehajtásában együttműködik a szakhatóságokkal. Miként a Nitrokémia Rt. esetében az állami tulajdonos ÁPV Rt. a ’98-as kormányváltás után gyors kármentesítésbe kezdett, ugyanilyen ütemben ezt a BC Rt.-nek is végre kellene hajtania – mondja a honatya, aki álláspontjáról a barcikai vegyipari céget és a környezetvédelmi tárcát is értesíteni kívánja.A térség környezetvédelmi felügyelősége tud a szennyezésről, de azt nem tartja veszélyesnek a vízkészletre. Ez derül ki mindabból, amit Dankó Gyula, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Felügyelőség igazgatója válaszolt a Magyar Nemzet érdeklődésére. Egészen pontosan azt állítja, hogy a felügyelet szerint 366 tonnára becsült higany 99 százaléka talajszemcséhez kötött fémhigany. Az élő szervezetek számára fokozott veszélyt jelentő metil-higany (azaz oldott) nem mutatható ki a talajvízben. Így nem veszélyeztetett a Sajó kavicsteraszában tárolt vízkészlet sem.Dankó Gyula elmondta azt is, hogy a felügyelőség figyelőkutakkal méri a koncentrációt, s „az elmúlt öt évben végzett folyamatos vízvizsgálatok alapján megállapítható, hogy a talajvízbe jutott oldott higanyszennyezés nem terjed, koncentrációja nem növekszik”. A felügyelőség igazgatója megjegyezte lapunknak: amennyiben a szennyezés terjedne, ez a víztömeg 135–150 év múlva jutna el a gyárterülethez legközelebb eső ivóvíztermelő telep térségébe.A kazincbarcikai higanyszenynyezés nem új keletű. A rendszerváltás után – éppen Illés Zoltán kezdeményezésére, aki a kilencvenes évek elején a Környezetvédelmi Minisztérium államtitkára volt – az akkori ipari tárca pályázatot írt ki a 19-20 méter mélyen lévő, több száz tonnára becsült nehézfém „eltakarítására”. Arra azonban nem került sor, mert a minisztérium végül nem hirdetett eredményt, így a jelentkező kivitelezők egyike sem kaphatott megbízást." 2001. Sok kicsi kínai lapátolja... |
Válaszok
Vendég |
#157 Re: Re: Re: Re:2015-06-12 07:58:36Min királyfi...... Köszönjük az ismertetőt a higanyszennyezésről, mely távolról sem volt részletes. Meséljen azokról a munkásokról akik kapcsolatba kerültek vele és a fogaik mind kihullottak (és ez volt a legkissebb gondjuk). Nagyon nem mindegy, hogy a higanyt hol találod!!! Levegőben vízben a talajban. Ha nem megy próbálja elképzelni a vizet fagyott folyékony és légnemű állapotában. Ugye mindegyiknek más a tulajdonsága, jellemzője a hő hatására. |
Vendég |
#159 Re: Re: Re: Re:2015-06-12 08:22:48A barcikai szennyezésnek mi köze van a Miskolcon elfüstöli kívánt ólomhoz, higanyhoz stb.........??? |
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
A Telekom Veszprém KC számára a megfelelő szakmai stáb összeállítása
1878 Létrehozva: 2024-05-07
Madárhegy BEÉPÍTÉSE ELLEN! Elég a fakivágásokból!
1678 Létrehozva: 2024-05-02
Petíció Somos András műsorvezető visszatéréséért
3399 Létrehozva: 2024-02-25
Legyen verseny a magyar média- és szórakoztatóiparban!
2096 Létrehozva: 2023-01-05
LEGYEN TIÉD A BELVÁROS, NE VESSZEN EL A SZAVAZATUNK!
548 Létrehozva: 2024-04-29
Kaufland mobilalkalmazás elérése Magyarországról
508 Létrehozva: 2024-05-11
Apa és dúla jelenléte egyszerre a szülésnél a Szent Margit Kórházban
488 Létrehozva: 2024-04-24
A MELLRÁKSZŰRÉS ÉLETET MENTHET! PETÍCIÓ A SZENTENDREI MELLRÁKSZŰRÉS VISSZAÁLLÍTÁSÁÉRT!
473 Létrehozva: 2024-05-04
Orvosok a TISZTÁNLÁTÁSÉRT: Védjük meg a gyerekeket magyarországon! Elég volt az OLTÁS TERROR-ból: Tegyük választhatóvá a kötelező gyerek oltásokat!
426 Létrehozva: 2024-04-24
Helyezzék vissza dr. Szepesvári Szabolcsot a kiskunhalasi kórház élére
279 Létrehozva: 2024-04-29
Összefogás a HÉV-en zaklatott kislányt védelmező apuka ügyében
49507 Létrehozva: 2024-02-07
A budaörsi Napsugár játszótér természeti, környezeti védelme
266 Létrehozva: 2024-04-16
Segítsenek! Állítsuk meg a gyermekek fejlődésére káros, gyűlölet-és félelemkeltő plakátok kihelyezését!
144 Létrehozva: 2024-04-26
Petíció Dunai Mónika országgyűlési képviselő lemondása érdekében
134 Létrehozva: 2024-05-08
Teherforgalom korlátozása a 42-es főúton Berettyóújfalu és Ártánd között
188 Létrehozva: 2024-04-11
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
5564 Létrehozva: 2023-07-26
Az egyház a híveké és nem a politikusok játszótere: Balog Zoltánnak mennie kell.
1138 Létrehozva: 2024-03-21
Petíció Vidnyánszky Attila elbocsátásáért
938 Létrehozva: 2023-12-23
Élhetőbb Verőcét, mondjunk "NEM"-et a Gigaprojektre!
192 Létrehozva: 2024-04-01
FCI által regisztrált KÁJ, KAU és Kangal tenyésztők fülvágás tilalma alóli mentessége
285 Létrehozva: 2024-03-22