Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt
Quoted post
Vendég |
#18632011-09-15 22:55Egy ótvar koncepciós per, amivel két legyet ütnek egy csapásra. Egyrészt megpróbálják e vád alapján Gyurcsányt elítélni, másrészt Orbán illetéktelen beavatkozását próbálják elkenni. Mi keresni valója volt egy ellenzéki pártelnöknek egy esetleges országos beruházást illető tárgyaláson a külföldi befektetővel? Milyen alapon merte arra kérni a befektetőt, hogy evvel a projekttel várja meg, míg ők kormányra kerülnek?. Nem ártana, ha erre embertársaim emlékeznének, főként, hogy Orbán maga sem cáfolta ezt az állítást. Talán őt lehetne hatásköri túllépéssel vádolni ha már mindenképpen ügyet akarnak csinálni. Ez a kivetítés tipikus esete, mikor én elkövetek valami elmarasztalhatót, és azt másra vetítem. Kérdés, hogy a későbbiek folyamán is ilyen és ehhez hasonló koncepciós ügyeket eszkábálnak? . Én a helyükben hallgatnék, mint az a bizonyos a fűben, mert addig kavarnak , míg végül visszafelé sül el az egész. Gyurcsányt nem féltem, egy bátor ember, ezt egyébként az öszödi beszéd is bizonyítja és ha netán mégis elítélnék egyetértek Vele, megerősödve fog ebből a ránézve teljesen igazságtalan ügyből kikerülni. Jó egészséget és kellő lelkierőt kívánok Neki. |
Válaszok
Vendég |
#1884 Re:2011-09-16 00:49:47 |
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
3469 Létrehozva: 2025-07-11
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
2040 Létrehozva: 2025-07-10
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1682 Létrehozva: 2025-07-18
‘Kuss’nál kuss!
1574 Létrehozva: 2025-07-01
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
962 Létrehozva: 2025-07-16
A kassai magyar oktatás jövője
933 Létrehozva: 2025-07-04
Traff Park Visszahozása
926 Létrehozva: 2025-07-29
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
836 Létrehozva: 2025-07-03
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1889 Létrehozva: 2025-06-30
Maradjon a csopaki volt BAHART mólószár közhasználat elől el nem zárható parti sétány az új Vízparti Tervben is!
596 Létrehozva: 2025-07-20
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
595 Létrehozva: 2025-07-22
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
513 Létrehozva: 2025-07-08
Petíció a Farkasréti temető összes bejáratának nyitvatartásáért
493 Létrehozva: 2025-07-16
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
442 Létrehozva: 2025-07-10
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
334 Létrehozva: 2025-06-30
Ne tartsa be a Ferencváros férfi labdarúgócsapata az MLSZ 4+1 magyar ajánlását !
286 Létrehozva: 2025-07-26
Legyen a setlisten a spanom2
275 Létrehozva: 2025-07-29
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4846 Létrehozva: 2025-06-09
Tisztességes sportfogadást a TippmixPro-n – Tiltsák el az értelmetlen korlátozásokat
184 Létrehozva: 2025-07-14
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
167 Létrehozva: 2025-07-09