Az akác legyen hungarikum!
Quoted post
Akácrajongó Vendég |
#4502 Re: Re: Re: Re:2014-03-16 21:38Kedves bpetya75! A legnagyobb bajnak azt látom, hogy ilyen esetekben, mint például az "akác probléma", az emberek sötétben tapogatóznak. Én is csak azzal a kevés ismerettel rendelkezem, amivel egy átlagember. Mostanra eljutottam arra a szintre, hogy szívesen meghallgatom a szakemberek véleményét, de kialakítom a sajátomat is, és természetesen ezen változtatok, ha észérvekkel meggyőznek az ellenkezőjéről. Köszönöm a levelét, és talán még annyit, hogy földiek vagyunk, azaz voltunk két évvel ezelőttig, mert én is somogyban éltem, de sajnos mostanra már csak a házam van ott, ugyanis munka hiányában külföldre kényszerültem dolgozni. A munkahelyek hiányát somogyban gondolom nem kell ecsetelnem. Az erdőgazdálkodás ellen soha nem volt semmi kifogásom, mert nemzeti érdekünk nem megengedni minden önjelölt zseninek, hogy azt csináljon, amit akar. Azt a sort, amit Ön idézett, nem tudom másként értelmezni, és kérem, javítson ki, ha tévednék, mint ahogyan eddig. Ez a sor a következő: "A tiltólistára tett fajokat tilos lesz importálni, forgalomba hozni, felhasználni és szabadon engedni a környezetben." Nekem az, hogy tilos lesz importálni az akácot azt jelenti, hogy az eddig pl. Németországba szállított magyar akác itthon marad, mert a németek nem importálhatják tőlünk. Azaz az EU-s tagállamok nem vehetnek tőlünk, vagy egymástól. A tilos forgalomba hozni azt, hogy semmilyen formában nem árusíthatjuk otthon (Önnek itthon), és ez előzőek értelmében az EU-ban sem, de mivel nem hozhatjuk forgalomba, így a világon sehol sem. A tilos felhasználni pedig azt, hogy nem készíthetünk belőle semmit, de még tüzelőként sem használhatjuk fel. Azzal egyet értek, hogy ne lehessen szabadon engedni a környezetben ott, ahová nem való. Összefoglalva, a már meglevő akácosaink vagy egy soha nem látott méretű máglyán égnek el, vagy az idő martalékai lesznek, mert ha sem eladni, sem felhasználni nem lehet, akkor mit teszünk velük? Költeni sem lesz érdemes a kitermelésére, hacsak az EU nem ad erre támogatást. De az EU egy haszonorientált, nem a két szép szemünkért fizető csoportosulás. Tehát, valamilyen érdek fűzi ehhez. Nem folytatom, mert én is csak találgatok a logika, azaz az én logikám mentén, de azt tudom, hogy a felebaráti szeretet nem létezik a politikában. Az EU azért terjeszkedett, mert kellett neki a piac, az olcsó munkaerő, a földjeink, kihelyezte a devizahiteleket, tönkretette az újonan belépő országokat, és politikailag is alaposon megosztotta őket, mert amíg mi egymást marjuk, addig nem látjuk az igazi gondot. A mi EU-s tagságunk kérdése is olyan volt, hogy nem maradhadtunk ki, és most sem lenne megoldás a kilépésünk. Sajnos nem vagyunk Svájc. Viszont a demokratikus elveket jól lehet alkalmazni a tiltakozások és egyéb jogvédelem érdekében. Ha az akác hungarikum lenne, és az erdőfelügyelet megfelelően szabályozná az erdőgazdálkodást, akkor mi, magyarok gazdálkodnánk a magunk portáján. A jogszabályokat viszont alaposan megszigorítanám, és következetesen betartatnám, de engem nem fognak kérdezni ez ügyben. Talán elragadtatom magam, amikor az akác ellehetetlenítéséről olvasok, vagy hallok, de higgye el nekem, hogy ép ésszel fel nem foghatom, mi viheti rá az EU tagállamokat a haszonszerzésen kívül, egy ilyen döntés meghozatalára. Ha Magyarországon gondot okoz az akác némely területen, miért nem ül össze a szakma, és teszi meg a megfelelő lépéseket? Képviselőink számos mondvacsinált problémáról vitatkoznak nap mint nap. Ez, ha akkora gond, miért nem oldják meg? Nekem, mint egyet nem értőnek csak az a demokratikus forma maradt a tiltakozásra, arra, hogy mi döntsük el mi legyen Magyarországon és mi nem, hogy aláírtam, az akác legyen hungarikum. Üdvözlettel
|
Válaszok
bpetya75 |
#4503 Re: Re: Re: Re: Re:2014-03-16 21:51:27Kedves exföldim! "A tiltólistára tett fajokat tilos lesz importálni, forgalomba hozni, felhasználni és szabadon engedni a környezetben." Ez egy kiragadott mondat, amit önmagában valóban fel lehet fogni fenyegetésként, de a teljes idézett részt elolvasva árnyaltabbá válik a kép. Ezt a mondatot sokkal inkább tudom értelmezni egy alligátorteknőshöz hasonló "házikedvenc" esetében, mint egy olyan jelentős gazdasági tényezőnél, mint az akác. Azzal persze maximálisan egyetértek, hogy az Eu profitorientált. Éppen ezért gondolom úgy, hogy nem fenyegeti veszély az akácot. Ez egy jó üzlet. A legnagyobb haszon pedig tapasztalataim szerint nem a termelőnél szokott keletkezni. |
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Traff Park Visszahozása
1174 Létrehozva: 2025-07-29
Rebeccát vissza a Dóm térre 2026-ban is!
787 Létrehozva: 2025-07-30
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1838 Létrehozva: 2025-07-18
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
640 Létrehozva: 2025-07-22
Maradjon a csopaki volt BAHART mólószár közhasználat elől el nem zárható parti sétány az új Vízparti Tervben is!
608 Létrehozva: 2025-07-20
Menstruációs szabadság bevezetése az endometriózisban és adenomiózisban szenvedők számára Magyarországon
464 Létrehozva: 2025-07-30
Lana Del Rey 2026 sziget fesztivál
442 Létrehozva: 2025-08-09
‘Kuss’nál kuss!
1667 Létrehozva: 2025-07-01
Legyen a setlisten a spanom2
364 Létrehozva: 2025-07-29
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
1083 Létrehozva: 2025-07-16
A kassai magyar oktatás jövője
1101 Létrehozva: 2025-07-04
Ne tartsa be a Ferencváros férfi labdarúgócsapata az MLSZ 4+1 magyar ajánlását !
293 Létrehozva: 2025-07-26
Ne hagyjuk szó nélkül!
242 Létrehozva: 2025-08-07
M2: ne az időt, hanem az aszfaltot húzzák!
202 Létrehozva: 2025-07-20
Ne hagyjuk láthatatlanná válni a felnőtt autistákat Magyarországon!
201 Létrehozva: 2025-07-31
Dzsúdlós Pandora charm
210 Létrehozva: 2025-07-18
Heves, Heves város Gyorsétterem
175 Létrehozva: 2025-08-04
Kicsieko koncert
174 Létrehozva: 2025-08-02
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
466 Létrehozva: 2025-04-30
Petíció az izraeli népirtás és területfoglalás elítélésére
119 Létrehozva: 2025-08-06