Úristen, én ezt nem értem! Itt mindenki ugyanazt a nótát fújja, és nem látja senki, mennyire sántít az egész történet? Nem is sántít, egyenesen hiányzik egy lába! Adott egy anya, aki saját maga kéri, hogy vigyék el a gyerekeit, mert a férje éjjelente dühöngő őrült (Ő írja a honlapján reklámozott könyvében), aztán meg rinyál, hogy nem nagyon akarják neki visszaadni. Minek? Hogy újra eldobja? A gyerek nem pingponglabda, ha akarom zsebrevágom, ha rossz a kedvem, vagy a férjem, akkor eldobom, más meg nevelgesse addig, etesse addig, öltöztesse addig, aztán ha elsírom magam, akkor aztán vissza az egész? És ehhez asszisztáljon a család, a gyámügy, a bíróság, mindenki?
Szerintem ez az egész csak a szenzációhajhász bulvársajtó szarkeverése! Nem baj, ha hazugság, csak vigyék a lapot, nézzék az adást! És miért hallgat a hivatal, meg a család másik fele? Talán, mert nincs lezárva az ügy, talán mert éppen a bulvár-hiénáktól akarják védeni a gyerekeket, nem gondoljátok!?

 

Csakhogy az ország jóhírű szakértői nem hallgatnak. Ők beszélnek. Mellettünk. És nyilvánosan is.

Beszél a gyermekjóléti és a védőnő. A régi és a mostani is. Mellettünk.

Beszélnek a videók és a fényképek is.

Beszél a nagyfiú, beszél a kislány.

Beszél sok éves életvitelünk.

A könyvünkben nincs így ilyen állítás, azonban az van (!), hogy könyvünk életünk irodalmi-művészeti feldolgozása, nem egy esetleírás.

Gondolkodni kell. De nem gonoszan.