Chemtrail (Vegyianyag sáv) - Magyarországi kormányzati vizsgálat
Quoted post
anyád |
#6292013-12-11 19:44"Gőzerővel terjed a magyar weben egy angol és svéd nyelven már legalább egy éve olvasható szöveg az égen látható csíkokról, íme egy rövid idézet belőle: “A svédek beismerték, hogy az égen látható kondenzcsíkoknak tűnő ‘fátylak’ mérgező vegyicsíkok. A hosszú ideig el nem tűnő kondenzcsíkokat felségjel nélküli, szuperszonikus repülőgépek ‘karcolják’ az égre világszerte. A Svéd Zöld Párt vezetője Pernilla Hagberg bejelentette, hogy a hosszú ideig az égen maradó repülőgépek által kibocsátott csíkok nem másak, mint vírusok, vegyi anyagok és fémek mérgező keveréke” … “Hagberg elmondása szerint a tevékenység a CIA, az NSA és a svéd kormány kartellének következménye” – olvasható egy pár nappal ezelőtti magyar fordításban. E bejegyzésben nem ismétlem meg a chemtrail elméletről e fórumon született két cikk állításait – ez most csak Pernilláról szól. Néhány módosítás a fenti szöveghez: 1. A Zöld Párt nem Svédország. 2. Pernilla Hagberg nem a Zöld Párt, ő csupán a párt egy helyi politikusa a 4 ezer lakosú Vingakerben. 3. Ő maga is elismeri, hogy ez saját, nem pedig pártja véleménye. 4. Pártja elzárkózott állításaitól, ostobaságnak minősítve Hagberg teóriáját. 5. A “beismerésnek” csupán a magyar verziója friss: a cikkben is említett Katrineholms Kuriren tavaly szeptemberben idézte Hagberget." |
Válaszok
Troll Hunter |
#634 Re:2013-12-11 19:46:27Na végre valaki utánanézett a svédeknek is! :D Egy ember be merte ismerni a többi nem, mert lelővik, vagy mi a búbánat! :D |
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4730 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
2461 Létrehozva: 2025-06-09
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1500 Létrehozva: 2025-06-30
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
1427 Létrehozva: 2025-07-10
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
‘Kuss’nál kuss!
944 Létrehozva: 2025-07-01
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
822 Létrehozva: 2025-07-03
A kassai magyar oktatás jövője
668 Létrehozva: 2025-07-04
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3444 Létrehozva: 2025-06-06
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
455 Létrehozva: 2025-06-17
OG Fluor koncert
4250 Létrehozva: 2025-05-14
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
379 Létrehozva: 2025-07-11
SP Koncert
368 Létrehozva: 2025-06-24
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
325 Létrehozva: 2025-07-08
Fogjunk össze az igazságos békéért!
316 Létrehozva: 2025-06-19
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
296 Létrehozva: 2025-04-30
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
242 Létrehozva: 2025-06-30
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
182 Létrehozva: 2025-07-10
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19