Próbáljuk meg együtt fellendíteni az animés piacot!
Quoted post
Zsolti-kun |
#42013-10-02 18:30Az elmúlt 2 nap alatt gyors ütemben nagyon sokan küldtetek már levelet, ami dícséretes példa. Megmutattuk, hogy képesek vagyunk harcolni a célunkért. :-) Viszont a "megrohanás" közepette sajnos olyan sablonválaszok érkeztek, hogy nem terveznek animéket vetíteni. (Ezt egyszerre többször is kiküldték.) Annak ellenére is, hogy számomra érkezett régebbi válasz szerint nem zárkóztak el. Ettől függetlenül nem kell csalódásba vagy kétségbe esni. Aki ezt jó ötletnek tartotta, az megtette a tőle telhetőt. :-) Összefogtunk, érvényesítettük vágyunkat, és ez eljutott az ügyintézők felé. Így ezáltal a jövőben még bármi lehet akár az M2-n is. De esetleges nagyobb negatív visszhang elkerülése érdekében úgy gondolom, hogy többen már ne kezdjenek bele. Tehát aki eddig nem tette meg, az most már inkább ne is tegye. |
Válaszok
Vendég |
#12 Re:2014-04-03 15:27:46yu-gi-oh gx is megy a viasat 6-on úgyhogy sztem nagy esély van rá h bevezetnek 1 animecsatornát vagy sávot ha szépen nézünk :) |
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Szigorúbb büntetést Rozit, a kiskutyát megkínzó férfinak!
31932 Létrehozva: 2025-09-05
10 milliárd - nemzeti konzultáció helyett az egészségügynek!
1862 Létrehozva: 2025-09-08
Támogató levél a Bem Moziért
1528 Létrehozva: 2025-09-12
Maradjon Csopakon a csopaki nádas! Nem támogatjuk a vitorlásklubok előtti kőszóráson belüli csopaki nádas Tihanyba áttelepítését, melynek valódi célja kikötőhelybővítés
1203 Létrehozva: 2025-09-05
A postások is megérdemlik a 150 000 forintos bérkiegészítést!
699 Létrehozva: 2025-09-05
Felnőtt autisták: nem vagyunk láthatatlanok!
951 Létrehozva: 2025-07-31
Börtönbe az állatkínzókkal !
185 Létrehozva: 2025-09-07
Kiállás a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumért
535 Létrehozva: 2025-09-06
A Martsa Műterem és Művészkert megmentéséért
291 Létrehozva: 2025-09-03
Vértes Üdülőpark üdülőövezetének lakóövezetté minősítése
108 Létrehozva: 2025-08-26
A vaddisznók életének és természetes élőhelyének védelmében❗🐗💚🌳
430 Létrehozva: 2025-08-27
Állatkinzó Regisztert Magyarországra!
119 Létrehozva: 2025-09-01
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
757 Létrehozva: 2025-07-22
Petíció a mogyoróallergiás kisfiú ügyében elítélt pedagógusért
67 Létrehozva: 2025-09-11
2. Pamkutya koncert
58 Létrehozva: 2025-09-11
Nem kérünk újabb Nemzeti Konzultációt!
57 Létrehozva: 2025-09-08
Pamkutya küzdőtér alsó korhatár.
40 Létrehozva: 2025-09-10
Palesztin-Magyar szolidaritási park létrehozása
59 Létrehozva: 2025-09-05
A FIUMEI ÚTI FELÜLJÁRÓ FIUMEI ÚT 1-5 ELŐTTI FEDETT TERÜLETÉNEK LEZÁRÁSA
34 Létrehozva: 2025-09-09
Petíció az izraeli népirtás és területfoglalás elítélésére
327 Létrehozva: 2025-08-06