Elnök úr!
(Bízva abban, hogy a miniszteri biztos megjelenése szerény körünkben pár nap haladékot ad még tenni dolgainkat...; s ha nem, kérem tekintse levelem tárgytalannak, okafogyottnak.)
Két kérdés van ma napirenden, s e két kérdés fut itt a fórumokon is:
1. Hogyan -, milyen formában működjünk („az” után) tovább?
2. Mit tegyünk ma, amit még tehetünk?
Vagy úgy működünk majd, mint, kik megteszik mindennap napi dolgukat – és akkor megtaláljuk ennek formáját, és megtaláljuk majd mindennapi csendes munkálkodásunk során szervezeti kereteit is.
Vagy úgy működünk majd, mint kik elkerülik napi feladataikat, s a jövőt csak azért firtatják, mert megváltásnak hiszik azt a röpke enyhülést, amit a szembenézés rettenetének elkerülése hoz. Formája a hétköznapi szolgalelkűség, a csendes kollaboráció során szintén megtalálható, s tán könnyebben is kínálja ez szervezeti kereteit.
E kérdés-együttest én nem tudom másként látni, mint, hogy az egyik becsapós: gumicsont, rágódni rajta, míg letelik az idő.
Magam annyi mással együtt szintén kiállok a művészet (és szervezeti keretei) politikamentessége mellett; s én sem keverném ezt össze a kollaborációval.
Azonban nem alulról különbözik (mentes) a politikától a művészet; nem ködben botorkál bután, s örül, ha egy-egy elébe sodródó feladatban megkapaszkodva orientációra talál. Nem. Felülről különbözik (mentes) a politikától a művészet; nagyobb magasságból, fényből néz le rá – akkor is, ha ma ez nem nehéz. Dolga pedig, mert dolga egyetemleges, akad azért a politikával is. Akad. Hisz mindenkinek, még a művészetnek is, ha felelősséggel járja útját, nem árt olykor ha a lába alá néz...
,De nem csak az akadályt, csapdát, a botlás kockázatát – az aktualitásokat - találja ott... hanem – és ezekben, mi gonosz, mi fáj, épp leginkább - a jó szükségét is kell, hogy lássa, hisz ott van az: és leginkább a szükséget áldó munkájára. Nem lényege, nem is sajátja a politizálás-, de találkozhat vele, s ha találkozásait – saját történetét megtagadja: önmagát tagadja meg.
De..., ha a lábunk elé nézünk, e kérdés más metszetét sodorta elibénk most az élet...vagy lépteink vittek erre minket...egykutya... Ami most itt áll az orrunk előtt – s böki azt rendesen, nem művészetelméleti kérdés, nem is művészi hitvallás kérdése: polgárjogi kérdés az, a legcefetebb mértékig polgárjogi kérdés. Csak meggyőzés esetére fent tartva a tévedés jogát, azért vázolom, hogy látom én a helyzetet. Két részből áll ez is; no, de a felosztás lehet, hogy itt homogén:
- Akár úrijókedvemből, akár szociális érzékenységtől indítTatva, rendszeres havi fizetéssel egy kedves ismerősöm terheit enyhítem, s kifizettem már egy nagy fürdőkádra valót-, s akkor a homlokomra csapok..., majd röpke töprengés után már csöngetek , fal – ki, csempe – le, s már viszem is fürdőkádját... még mordulok egyet: nagyobbat gondoltam, hisz többet fizettem érte. Az erkölcsöt, szubtilis dimenziókat most hagyjuk; vegyük elő a PTK-t, és kérdezzük meg, mit mond az a helyzetről.
- (nem vagyok kirekesztő, itt gazdag ember fog rosszul járni) Kérdés: szegény ember megbízást kap rá – s teszi is szerződése szerint: hosszú évekig naponta ápolja, lelovagolja – működteti! – gazdag ember lovát? Mígnem egy szép nap ő is homlokára csap: hazaviszi, s azt mondja: övé a ló ... Helyesen cselekedett-e szegény ember a PTK szerint?
Komolyra fordítva a szót, az, hogy mennyi szenny, mocsok kezd – és csak kezd! – lábunk előtt napvilágra borulni e gyötrő napokban, persze, hogy elborzaszt még engem is itt kint a szélen..., de az, hogy az állóvíz középütt már felkavarodott mára már innen is jól látható.
...Az állóvíz felkavarodott - ha körbenézünk, sárosak vagyunk...
...Sárosak vagyunk, de sarat most is csak az dobálhat könnyedén, kinek van mit magáról
lekaparnia.
...Sárosak vagyunk, mert a múlt... és a munka piszka...de aki távol állt itt: az tiszta-e?
...Sárosak vagyunk, de megtisztulhat-e az kire nem tapadt a múlt ... s a munka piszka?
Az pedig, hogy felkavarodott – csak az Ön „Vészhelyzet” írása tisztességének, bátorságának, erejének (és csak ezen belül egy 9 éves hiba kijavítására tett) embert próbáló erőfeszítésének köszönhető.
Magam csak további erőt, tisztességet, bátorságot kívánhatok munkájához!
S csak kérhetem, gondoljon rám is, ha munkához, harchoz toboroz végre már!
A tisztesség: az fokozhatatlan. Vagy van, vagy nincs: megvan; sugárzik az épp eltűnő félben lévő „Vészhelyzet...” okán.
Az erő...innen úgy látszik fogy..., vagy csak az arányok rendeződtek épp át, ahogy tör felszínre a sok mocsok. Kérem Elnök úr, segítsen felszínre törni oly erőket is, melyekből méltán megszolgált erőt meríthet újra: a tagság erejét.
Bátorság ...az van, hogy ne volna, de a sárkányok egyre nőnek. Írása kellemetlen, kínos volta – sorsa – épp ebben rejlett, bátorságában: pár név, pár utaláslevelezési tartalmakra, társadalmi folyamatokra. Mondhatni ütős volt rendesen... de a sárkányok mára már felnőttek hozzá, és nagyobb sárkány több bátorságot, több nevet, dátumot, tán már több dokumentációt is kíván...Bátorságot senki sem adhat, segíthet azonban még a bizalom; ha nincs egyedül, bátrabb az ember – ismét csak mondanám: Kérem Elnök úr, bízzon a tagság erejében.
A tagság mára szintén magára maradt, bizonytalan: csak pletykákból sejti, hogy van választmánya, elnöksége, s ma már – a levétel óta - azt is csak sejtheti: van elnöke. Csak gyanakodhat a tagság – persze ki hogy teszi -, hogy intézményei most épp érte, vagy ellene dolgoznak.
Egyet tudhatott nemrég még a tagság: elnöke van. E tudás alapja, a „Vészhelyzet...” azonban pár napja már meg nem történtté tétetett.
Mintha már hallottunk, olvastunk volna ilyesmit valahol..., és a rettegett szobán kívül nincsen ma már más, Elnök úr, csak a közösség, a tagság ereje.
A tagság vár... régóta vár legalább egy nyúlfarknyi levelet Öntől, tudassa, azt, ami van.
Hogy e harcot végigharcolja-e, míg van mozdulatra esély, nem kérdem – remélem: igen.
Remélem, igen, mert mostanság összecsomósodott köröttünk a hatalmi arrogancia.
- Szőcs Géza levele
- És követi ezt a „Vészhelyzet” levétele-levétetése.
- És követi ezt a tagság hivatalos tájékoztatásának teljes hiánya.
E ködben, a tájékozatlanság ködében botorkálva, abban azért biztos vagyok, hogy a fentiek tények és hogy ezek a tények épp azt mutatják, hogy az eddigi lépések jók voltak, igen jók, korrigálódik már 1992. Ha összenézzük a „Vészhelyzetet” a Petícióval ellentmondás-értékű különbséget nem fogunk találni. A tiltakozással senkinek semmi baja – a kifejtéssel, dokumentálással, legyen bármily udvarias is, viszont kihívódott a síkra a hatalmi arrogancia. A hatalom pedig ott válik arrogánssá, hol érzékeny része érintetik.
Az irányt ez már kijelöli, részletekbe menőbb mesélése a történeteknek, nagyobb szigor az elemzésben, fokozottabb dokumentáció... csak ismétlem magam, de az egész mit sem ér, ha nincs publicitás...
A publicitás tere azonban igencsak megszűkült – kívül is, belül is egyaránt - s nem csak a levétel kapcsán... Pár napja még magam is úgy gondoltam, házalok, ahol csak bírok Elnök úr írásával, a”Vészhelyzet okán”... majd a zavar... s ma már tudom, hogy e helyzetben nem tudhatom: van-e jogom: tenni valamit.
Nem marad más, míg Ön meg nem szólal, ahogy tudok, csendben maradok... jól van ez így?
Innen én csak egy kiutat látok:
- az Elnök úr
A/ rendkívüli taggyűlést hív össze,
B/ ahol etikai vizsgálatot kezdeményez:
- Az elnökség összehangolatlan döntéseinek – jelesül a „Vészhelyzet...”
felrakásának-levételének kérdéseiről
- A tagság tájékoztatásának elmulasztásának kérdéseiről
- És biztos van még pár olyan kérdés, miről én nem tudok...
C/ az érintett funkciókat – sajátját is – ügyvezetői feladatok elvégzésére korlátozza az
etikai vizsgálat lezártáig
(Így tárgyalási moratóriumot alakíthat ki – időt kapunk rendezni soraink, a kormánybiztos meg kivárja a sorát.)
D/ saját ügyvezetői feladatinak rögzítése érdekében az alábbi kérdésekben plenáris
Szavazást kér a közgyűléstől:
- felhatalmazza-e a közgyűlés az elnököt, hogy átadja a vagyont?
- felhatalmazza-e a közgyűlés az elnököt, hogy ne adja át a vagyont?
- megtartsa-e önálló aláírási jogát erre az időre, vagy annak érvényességét a közgyűlés tagsági kontrollhoz, azaz taggyűlési jóváhagyáshoz köti?
Magam biztos vagyok benne, hogy bár elsőre kockázatosnak tűnik, de így megkapja azt a támogatottságot, erőt, melyre további munkát, harcot a „Vészhelyzet okán” már lehet alapozni: a tagság erejét.
Maradva mély kétségek között, mély tisztelettel:
Budapesten,2011.05.01.
Forgács Jenő