A közoktatásért!
Quoted post
Bizakodó naiv |
#446 Re: ötlet2013-03-03 00:17Egyetértek a sztrájkkal, azzal is, hogy csak úgy van értelme, ha valóban "fáj", érezhető a hatása. De könyörgöm, gondolj/atok bele, nem lenne-e aránytalan "fájdalom", ha az érettségi-felvételi időszakban lenne? És ez csak azzal a szűk réteggel lenne óriási kitolás, aki éppen ezt az amúgy is nehéz időszakát éli. Azoknak a diákoknak, akik valóban készülnek, életük egyik legnagyobb lépése/i előtt állnak, rettenetes lenne. És ráadásul nekünk, pedagógusoknak a felelőtlensége lenne, ha ezt nem akarnánk pótolni a sztrájk után. Ez ellen mindenképpen tiltakozom. Azokra a pedagógusokra is gondolojatok, akik ebben az időszakban már az utolsó tartalékaikat élik fel, többségük már hulla fáradtan alig várja, hogy befejeződjenek a vizsgák és végre megkezdhessék a jól megérdemelt pihenést. Mellesleg alsótagozaton tanítok, de jelenleg mint idén érettségiző diák szülője érintett vagyok, és több ismerősem révén tudom, hogy lelkiismeretesen dolgozó gimnáziumi kollégáinkkal semmiképpen sem szabad ezt megtennünk. |
Válaszok
határozott |
#447 Re: Re: ötlet2013-03-03 19:53:16#446: Bizakodó naiv - Re: ötlet "De könyörgöm, gondolj/atok bele, nem lenne-e aránytalan "fájdalom", ha az érettségi-felvételi időszakban lenne?" Igen. Valóban naív vagy. Akármi is marad el, be kell pótolni. Érdemben senkit nem fog meghatni, ha az 5-11. évfolyamon bármikor van sztrájk. 12. évfolyamon érettségikor, alsó tagozaton - ha nincs gyerekmegőrzés akkor - fáj bárkinek. Az lenne az érettségizővel szemben kiszúrás, ha nem készítenénk fel. Az érettségi idejére időzített sztrájk az államnak is fájna. |
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
„NEC-prevenciós alapkezelés – Noel irányelv”
5495 Létrehozva: 2025-05-29
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
3833 Létrehozva: 2025-06-09
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3376 Létrehozva: 2025-06-06
PamKutya koncert
2224 Létrehozva: 2025-06-09
OG Fluor koncert
4034 Létrehozva: 2025-05-14
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
653 Létrehozva: 2025-06-19
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
422 Létrehozva: 2025-06-17
Dr Bíró Attiláért és a Jászságért.
265 Létrehozva: 2025-05-25
Legyen elérhető a Biedronka applikáció magyar telefonszámokra is! | Udostępnij aplikację Biedronka także dla węgierskich numerów telefonów!
235 Létrehozva: 2025-05-22
Tegyünk az online gyűlölet ellen!
169 Létrehozva: 2025-05-31
Hozzák vissza a Lift üdítőitalt Magyarországra!
252 Létrehozva: 2024-11-25
EL A KEZEKKEL A NAP ÉLTETŐ ENERGIÁITÓL! Titkos kísérletek ne veszélyeztessék életünket és jövőnket! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívüli felelötlen és kockázatos beavatkozásra!
206 Létrehozva: 2025-04-30
Balatonkenese csendrendelet módosítás iránti kérelem
115 Létrehozva: 2025-06-06
Petíció a Kertész Utcai Tagóvoda Katica csoportjában tervezett személyi változások visszavonásáért
110 Létrehozva: 2025-05-24
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
105 Létrehozva: 2025-06-07
Petíció a Kelemen Béla utcai lakópark építése ügyében
95 Létrehozva: 2025-06-05
Fogjunk össze az igazságos békéért!
83 Létrehozva: 2025-06-19
Petíció az Aquincumi rét közparkosítása ellen
73 Létrehozva: 2025-05-22
Együtt Kőbányáért.
68 Létrehozva: 2025-05-23
Tartsuk Csíkszeredában a Drakula-parkot!
65 Létrehozva: 2025-06-04