A közoktatásért!
Tudorka2 |
/ #290 Re:2013-02-03 09:34Kedves "Egy anya"! Miért Ne vihetné be az iskolába a problémáját??? Az iskolákban nem kampányolhatnak PÁRTok, de a szülőknek muszáj mindent felvetni, amit problémának látnak. A szülői munkaközösségek összeírhatják, h mi a bajuk, s azt egyrészt továbbíthatják az igazgatónak, az illetékes felügyelőnek, a Klebersberg központnak és ha szükségesnek tartják, akkor a sajtónak is. A civil érdekérvényesítés teljesen természetes egy demokráciában, intézményektől függetlenül. A véleménynyilvánítás szabad. Ebből kell kiindulni. Ráadásul a szülők sokkal könnyebb helyzetben vannak, mint a tanárok, hisz nem az állásukkal játszanak. A tanárok esetében az a probléma, hogy egy elbocsátás mögött esetleg meghúzódó politikai indokot nehéz bizonyítani, bár nem lehetetlen. Mindegy szülő, diák vagy tanár: bárkik kezdenek akcióba fontos, hogy minden probléma konkrét és dokumentált legyen. helyben kell elkezdeni cselekedni. Rajta! Olyan természetesnek kellene lennie annak, hogy fellépünk az érdekeinkben minden lehetséges törvényes eszközzel, hogy nem kertelünk és elmondjuk a véleményünket, mint a levegővétel. Elmúlt a Kádár rendszer, fenébe a zsigeri görcsökkel, ne húzzuk magunkra, ami nem lenne, ha nem félnénk végre élni a törvényes jogainkkal. |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
„NEC-prevenciós alapkezelés – Noel irányelv”
5495 Létrehozva: 2025-05-29
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
3778 Létrehozva: 2025-06-09
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3371 Létrehozva: 2025-06-06
PamKutya koncert
2197 Létrehozva: 2025-06-09
OG Fluor koncert
4010 Létrehozva: 2025-05-14
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
604 Létrehozva: 2025-06-19
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
421 Létrehozva: 2025-06-17
Dr Bíró Attiláért és a Jászságért.
265 Létrehozva: 2025-05-25
Legyen elérhető a Biedronka applikáció magyar telefonszámokra is! | Udostępnij aplikację Biedronka także dla węgierskich numerów telefonów!
235 Létrehozva: 2025-05-22
Tegyünk az online gyűlölet ellen!
169 Létrehozva: 2025-05-31
Hozzák vissza a Lift üdítőitalt Magyarországra!
252 Létrehozva: 2024-11-25
EL A KEZEKKEL A NAP ÉLTETŐ ENERGIÁITÓL! Titkos kísérletek ne veszélyeztessék életünket és jövőnket! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívüli felelötlen és kockázatos beavatkozásra!
204 Létrehozva: 2025-04-30
Balatonkenese csendrendelet módosítás iránti kérelem
115 Létrehozva: 2025-06-06
Petíció a Kertész Utcai Tagóvoda Katica csoportjában tervezett személyi változások visszavonásáért
110 Létrehozva: 2025-05-24
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
105 Létrehozva: 2025-06-07
Petíció a Kelemen Béla utcai lakópark építése ügyében
94 Létrehozva: 2025-06-05
Petíció az Aquincumi rét közparkosítása ellen
73 Létrehozva: 2025-05-22
Együtt Kőbányáért.
68 Létrehozva: 2025-05-23
Tartsuk Csíkszeredában a Drakula-parkot!
65 Létrehozva: 2025-06-04
Kulturális dolgozók kiállása a véleményszabadság mellett, az “ellehetetlenítési” törvény ellen
134 Létrehozva: 2025-05-20