A választói összefogást támogató nyilatkozat
1face |
/ #1786 Narancsos hozzánemértés!2012-11-26 19:52"No de a szavak helyett beszéljenek a mindent elmondó számok: 2010-ben a 19,2 Ft-os literenkénti jövedéki adóval terhelt és 8 forint áfával sarcolt E85-ből 36,2 millió liter fogyott el, aminek hála az ország a összesen 2,5 milliárd forintot tehetett zsebre. 2011-ben már 39,2 millió litert tankoltunk itthon, immáron 23,9 Ft-os jövedéki adóval és 63 Ft-os áfával, ennek eredményeképp 3,4 milliárdos bevételt termelve az államnak. A nagy törés 2012-ben következett be, egyértelműen a jövedéki adó megbolygatásának köszönhetően. Ugyan a Nemzetgazdasági Minisztérium csupán az első 8 hónap számaival tudott szolgálni, éves szintre vetítve siralmas szituációt láthatunk. A teljes évre kalkulált eladott mennyiség 3,6 millió liter, azaz kevesebb, mint a tizede az eddig értékesített mennyiségnek. Ezt pedig a bevételi oldal ugyancsak megsínyli, ugyanis a drasztikusan csökkent kereslet miatt még a 77,5 forintos jövedéki adóval és a 72 forintos áfával is csupán 0,5 milliárd forintnyi adóbevétel üti az állam markát. Bizony, a fegyver visszafele sült el és a nagyobb arányú adótartalom ellenére a bevétel csupán a töredéke a korábban eladott mennyiségből befolyónak." |
|
Más felhasználók által támogatott petíciók
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
3464 Létrehozva: 2025-07-11
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
2040 Létrehozva: 2025-07-10
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1853 Létrehozva: 2025-06-30
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1643 Létrehozva: 2025-07-18
‘Kuss’nál kuss!
1455 Létrehozva: 2025-07-01
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
933 Létrehozva: 2025-07-16
A kassai magyar oktatás jövője
888 Létrehozva: 2025-07-04
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
833 Létrehozva: 2025-07-03
Maradjon a csopaki volt BAHART mólószár közhasználat elől el nem zárható parti sétány az új Vízparti Tervben is!
592 Létrehozva: 2025-07-20
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
522 Létrehozva: 2025-07-22
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
512 Létrehozva: 2025-07-08
Petíció a Farkasréti temető összes bejáratának nyitvatartásáért
489 Létrehozva: 2025-07-16
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
439 Létrehozva: 2025-07-10
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
334 Létrehozva: 2025-06-30
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4831 Létrehozva: 2025-06-09
Tisztességes sportfogadást a TippmixPro-n – Tiltsák el az értelmetlen korlátozásokat
184 Létrehozva: 2025-07-14
Legyen ivókút a József téren!
177 Létrehozva: 2025-07-01
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
166 Létrehozva: 2025-07-09
Legyen a setlisten a spanom2
144 Létrehozva: 2025-07-29
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
137 Létrehozva: 2025-06-30