A választói összefogást támogató nyilatkozat

Gyula

/ #1779

2012-11-26 15:19

Ez a kormány teljesen leamortizálja az országot, ha nagyon gyorsan nem lesz változás. Elnéztem ma délután Soltész és Selmeczi hazugsághalmazát, amit úgy adnak elő, hogy mindazt a szocik követték el, vagy ha nem, akkor úgy kormányoztak, hogy arra csak azt lehetett tenni, amit ők tettek. Egyik nagyobb hazug, mint a másik. A Soltész legalább beszélni tud, Pókharapó még olvasni sem nagyon, ugyanis mondani egyáltalán nem tudja a szöveget, felolvasni valamennyire. Tulajdonképpen jobb is, mert ha nagyritkán felnéz, akkor annyi gyűlölet süt a tekintetéből, hogy jobb, ha olvas. Azt a "nőt" elnézve, hallgatva azt sem csodálom, ha valaki nemet vált.