A választói összefogást támogató nyilatkozat
OK |
/ #988 OK2012-11-13 16:33Ok szép dolog, hogy működik ez az oldal! DE ezen túl kívánunk valami érdemlegeset is tenni. Ez az egész megint csak egy olyan kezdeményezés mint amilyenek a facebookon is vannak. Pl. hallgatói Hálózat, Tiltakozunk a felsőoktatási törvény ellen.... Ez a két facebook tömörülés két éve a neten tiltakozik a kormány intézkedései ellen, de érdemleges megmozdulásra talán csak a Schmitt ügy kapcsán voltak képesek. de azon túl semmit nem tettek. 2014 et meg is kell ám érni, de a siker nem garantált. Mi lesz ha akkor is győz a fityisz? -majd elkezdünk 2018-ra kampányolni és közben tovább nyomorgunk, nélkülözünk. megyünk majd havi 47 ezerért közmunkában árkot ásni, meg a kötelező polgári védelem keretében homok zsákot pakolgatni? Nézzünk már végig egy kicsit magunkon! A fityisz mégis hogy nyerte meg 201-ben a választásokat? Az erőszakos utca kampányának köszönhetően. és mivel az emberek elégedetlenek voltak volt az akciójuknak táp talaja. Az emberek most még elégedetlenebbek. 2010 óta több "öszödi" beszéd is elhangzott, ugyan úgy hazudtak-hazudnak mint Feri. De most semmi megmozdulás semmi akció és senki nincs aki a tömeg élére állna és valóban az ő érdekeiket képviselné. vajon ki fogja a választásokat 2014-ben megnyerni? -hát persze, hogy a fityisz! |
|
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
A Telekom Veszprém KC számára a megfelelő szakmai stáb összeállítása
1858 Létrehozva: 2024-05-07
Petíció Somos András műsorvezető visszatéréséért
3056 Létrehozva: 2024-02-25
Madárhegy BEÉPÍTÉSE ELLEN! Elég a fakivágásokból!
849 Létrehozva: 2024-05-02
Legyen verseny a magyar média- és szórakoztatóiparban!
2077 Létrehozva: 2023-01-05
LEGYEN TIÉD A BELVÁROS, NE VESSZEN EL A SZAVAZATUNK!
548 Létrehozva: 2024-04-29
Kaufland mobilalkalmazás elérése Magyarországról
477 Létrehozva: 2024-05-11
A MELLRÁKSZŰRÉS ÉLETET MENTHET! PETÍCIÓ A SZENTENDREI MELLRÁKSZŰRÉS VISSZAÁLLÍTÁSÁÉRT!
462 Létrehozva: 2024-05-04
Apa és dúla jelenléte egyszerre a szülésnél a Szent Margit Kórházban
358 Létrehozva: 2024-04-24
Orvosok a TISZTÁNLÁTÁSÉRT: Védjük meg a gyerekeket magyarországon! Elég volt az OLTÁS TERROR-ból: Tegyük választhatóvá a kötelező gyerek oltásokat!
354 Létrehozva: 2024-04-24
Helyezzék vissza dr. Szepesvári Szabolcsot a kiskunhalasi kórház élére
278 Létrehozva: 2024-04-29
A budaörsi Napsugár játszótér természeti, környezeti védelme
264 Létrehozva: 2024-04-16
Összefogás a HÉV-en zaklatott kislányt védelmező apuka ügyében
49506 Létrehozva: 2024-02-07
Teherforgalom korlátozása a 42-es főúton Berettyóújfalu és Ártánd között
188 Létrehozva: 2024-04-11
Az egyház a híveké és nem a politikusok játszótere: Balog Zoltánnak mennie kell.
1137 Létrehozva: 2024-03-21
Segítsenek! Állítsuk meg a gyermekek fejlődésére káros, gyűlölet-és félelemkeltő plakátok kihelyezését!
143 Létrehozva: 2024-04-26
FCI által regisztrált KÁJ, KAU és Kangal tenyésztők fülvágás tilalma alóli mentessége
285 Létrehozva: 2024-03-22
Petíció Dunai Mónika országgyűlési képviselő lemondása érdekében
134 Létrehozva: 2024-05-08
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
5549 Létrehozva: 2023-07-26
Petíció az Útőrház utcai gyalogátkelő megépítéséért
116 Létrehozva: 2024-04-16
Élhetőbb Verőcét, mondjunk "NEM"-et a Gigaprojektre!
189 Létrehozva: 2024-04-01