A választói összefogást támogató nyilatkozat
gilice |
/ #822 2016? Nem! 2014!2012-11-12 22:22Az itteni aláírók - szerintem - lehetnének annyira bölcsek, hogy nyílt provokációkra, komcsizásokra nem reagálnak. Kétségtelen, hogy nem lesz könnyű Orbán (és rendszerének) leváltása, de nem lehetetlen, és még kormányzóképes erő is kinőhet ebből az Összefogás 2014-ből. Nyilvánvaló, hogy ebben részt fognak venni a pusztán "protest" szavazók is, akik nem lesznek tagjai semmiféle egyesületnek, pártnak sem. Az mindenesetre látszik, hogy a kormány (és hívei) már most idegesek, mert ők is látják már, hogy a regisztráció (és egyebek) ellenére bekövetkezhet a kormányváltás... Most hallom, hogy nem is kellene 2/3-os többség a mostani 2/3-os törvények eltörléséhez, mert az új kormány ezekről kiírhatna népszavazást, és akik megszavazták a kormányváltást, minden bizonnyal megszavaznák az erre szóló népszavazási "felhatalmazást" is. |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4713 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
2455 Létrehozva: 2025-06-09
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3440 Létrehozva: 2025-06-06
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1426 Létrehozva: 2025-06-30
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
819 Létrehozva: 2025-07-03
‘Kuss’nál kuss!
759 Létrehozva: 2025-07-01
A kassai magyar oktatás jövője
566 Létrehozva: 2025-07-04
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
454 Létrehozva: 2025-06-17
OG Fluor koncert
4250 Létrehozva: 2025-05-14
SP Koncert
366 Létrehozva: 2025-06-24
Fogjunk össze az igazságos békéért!
315 Létrehozva: 2025-06-19
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
292 Létrehozva: 2025-04-30
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
152 Létrehozva: 2025-06-30
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
130 Létrehozva: 2025-06-30
Legyen ivókút a József téren!
114 Létrehozva: 2025-07-01
Kérelem a Malom-tó strandbelépő árainak módosítására és kedvezmények bevezetésére a helyi lakosság számára
91 Létrehozva: 2025-07-06
Mondjunk NEM-et a lakosokon áttipró logisztikai csarnok beruházóknak!!!
88 Létrehozva: 2025-06-17