A választói összefogást támogató nyilatkozat
Vendég |
/ #178 A megoldás?2012-11-09 02:21Világos a probléma. A Fidesz úgy alakítja a törvényeket, ahogy akarja. Ha választási győzelem lesz ebből ellenük, már az maga a csoda. Ezek bármire képesek, ezt már bizonyították a kerületek és a választási törvény saját magukra szabásával. Ilyet demokrata nem csinál. Ez diktatúra. Így a győzelem ellenük is maga a csoda lesz. Utána az első lépés az kell legyen, hogy népszavazással új Alkotmányt csináljunk, amibe be van építve a demokrácia, és hogy soha többé nem lehet a parlamentben megváltoztatni az Alkotmányt, csak népszavazással. Ezután törvény elé kell állítani azokat, akik a hatalom kizárólagos megszerzésére tettek kísérletet, és utána lehet újracsinálni a 2/3-os törvényeket. |
|
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Otthonápolási Díj Emelés!!
597 Létrehozva: 2025-08-18
218-as a Solymári Auchanhoz
220 Létrehozva: 2025-08-20
Támogatás Karvaj Diána pedagógus asszisztens mellett
132 Létrehozva: 2025-08-08
Rebeccát vissza a Dóm térre 2026-ban is!
830 Létrehozva: 2025-07-30
Dzsúdlós Pandora charm
270 Létrehozva: 2025-07-18
Szurkolók Hangja !
78 Létrehozva: 2025-08-17
Hallgassatok ránk: a felnőtt autisták itt vannak!
234 Létrehozva: 2025-07-31
Traff Park Visszahozása
1226 Létrehozva: 2025-07-29
STOP tűzijáték Veresegyház!
68 Létrehozva: 2025-08-17
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1874 Létrehozva: 2025-07-18
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
1098 Létrehozva: 2025-07-16
Shawn Mendes Koncert sziget’26
55 Létrehozva: 2025-08-17
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
482 Létrehozva: 2025-04-30
A kassai magyar oktatás jövője
1129 Létrehozva: 2025-07-04
Támogatom a biológiai szúnyoggyérítést Szigetmonostor-Horányban
80 Létrehozva: 2024-06-25
PETÍCIÓ a belső-erzsébetvárosi sétálóutcák bevezetése és a forgalmi rend jogsértő megváltoztatása ellen
143 Létrehozva: 2025-07-06
Bring Back Budapest Parádé
27 Létrehozva: 2025-08-16
Menstruációs szabadság bevezetése az endometriózisban és adenomiózisban szenvedők számára Magyarországon
482 Létrehozva: 2025-07-30
Petíció az izraeli népirtás és területfoglalás elítélésére
136 Létrehozva: 2025-08-06
#MANUELASZIGETEN
22 Létrehozva: 2025-08-22