Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt
Demokrata |
/ #12563 Veletek vagyunk, éhezők!2012-09-11 23:07Csendespihenőt tartunk kicsit, mielőtt visszamegyünk a térre kicsit szolidaritásból. Elolvastam a délután - és este folyamán írt gyűlölködéseket, továbbra sem értem az embereket. Valami Vidám Park-ból ellopott görbe szemüvegen keresztül nézitek ezt az egészet. Beleláttok ebbe az éhségsztrájkba olyan dolgokat, amik köszönő viszonyban sincsenek az igazsággal. Persze egy olyan embertől, aki embertársát maximum büdöskomcsi féregnek tudja titulálni, jobbat nem is várok. Én ma felutaztam vidékről, hogy részese legyek ennek az eseménynek, amit nevezketünk egy kultúrált tüntetéssorozatnak is, példát mutatva arra, hogy a Kossuth téren kultúráltan is lehet éhségsztrájkot, megmozdulásokat folytatni, nem úgy, mint 2006-ban. Örömmel töltött el, hogy sok ismerősömmel, volt iskolatársammal találkoztam, hiába, a gyökerek... hiszen ott nőttem fel, ott jártam iskolába. Jó volt látni 6 órakor a sok fiatal édesanyát egy vagy több gyermekével, akik tüntettek Varga István fideszes honatya kultúrálatlan, bunkóm agyament esti parlamenti felszólalása miatt. Varga úrnak üzenem, hogy nagyon szerencsések a férfiak, akikkel bármilyen kapcsolatom volt az életben, hogy nem fitogtatták erőfölényüket és egy sem emelt rám soha kezet. Ha bárki ezt megtette volna, ma már úja szabadlábon lennék, de biztos leütem volna azt a büntetést, amit a reakció miatt kaptam volna, noha igen békés természetű vagyok normál körülmények között. Szerencsém van azért is, hogy büdöskomcsizó nemkívánatos fórumtársat nem ismerem személyesen, mert vele is lehet, hogy közelebbi kapcsolatba kerülnék. |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
„NEC-prevenciós alapkezelés – Noel irányelv”
5495 Létrehozva: 2025-05-29
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
3796 Létrehozva: 2025-06-09
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3372 Létrehozva: 2025-06-06
PamKutya koncert
2204 Létrehozva: 2025-06-09
OG Fluor koncert
4017 Létrehozva: 2025-05-14
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
612 Létrehozva: 2025-06-19
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
421 Létrehozva: 2025-06-17
Dr Bíró Attiláért és a Jászságért.
265 Létrehozva: 2025-05-25
Legyen elérhető a Biedronka applikáció magyar telefonszámokra is! | Udostępnij aplikację Biedronka także dla węgierskich numerów telefonów!
235 Létrehozva: 2025-05-22
Tegyünk az online gyűlölet ellen!
169 Létrehozva: 2025-05-31
Hozzák vissza a Lift üdítőitalt Magyarországra!
252 Létrehozva: 2024-11-25
EL A KEZEKKEL A NAP ÉLTETŐ ENERGIÁITÓL! Titkos kísérletek ne veszélyeztessék életünket és jövőnket! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívüli felelötlen és kockázatos beavatkozásra!
205 Létrehozva: 2025-04-30
Balatonkenese csendrendelet módosítás iránti kérelem
115 Létrehozva: 2025-06-06
Petíció a Kertész Utcai Tagóvoda Katica csoportjában tervezett személyi változások visszavonásáért
110 Létrehozva: 2025-05-24
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
105 Létrehozva: 2025-06-07
Petíció a Kelemen Béla utcai lakópark építése ügyében
94 Létrehozva: 2025-06-05
Petíció az Aquincumi rét közparkosítása ellen
73 Létrehozva: 2025-05-22
Együtt Kőbányáért.
68 Létrehozva: 2025-05-23
Tartsuk Csíkszeredában a Drakula-parkot!
65 Létrehozva: 2025-06-04
Kulturális dolgozók kiállása a véleményszabadság mellett, az “ellehetetlenítési” törvény ellen
134 Létrehozva: 2025-05-20