A Demokratikus Koalíció feloszlatása

Van egy gondolkodásbeli ficam, félresiklás, ami még ma is rendre visszatér a jobboldali átlagember szóhasználatában. Értem én, hogy fél évszázad alatt beléverték az emberbe, s a következő húszban is deformált gondolkodásúak szónokoltak a képernyőről, a megszokott kliséktől pedig nehéz szabadulni, de talán eljött az ideje, hogy az 1972-ben kiadott lexikonokat meg a ’83-as gimnáziumi történelemkönyvet kidobáljuk végre.

„Az igazi baloldali.” Ezzel példálóznak rendszerint, amikor döbbenten csodálkoznak rá a valóságra, tehát hogy a macska nyávog, télen hideg van, a vaj elolvad a napon és a baloldali ember hazaáruló. S akkor felsóhajtanak, majd miután röviden ostorozták a szóban forgó cselekvéssort, megjegyzik: de bezzeg az „igazi baloldali” az nem ilyen.

Nem, tisztelt hölgyeim és uraim, jó szándékú, ’69-es Gondolat-kiadványokon túlnőni nem tudó, derék nemzeti lelkek, ha eső idején nem állunk eresz alá, bizony megázunk. És hideg ellen sapka és kabát kell, nem elég csak sóhajtozni arról, hogy ej, most megfáztunk, de bezzeg, ha ez a tél „igazi tél” lenne, akkor mezítláb mehetnénk a havas utcákon.

Az 1972-es lexikonokon túlnőni képtelenek valami olyan öncsalásba ringatják magukat, hogy a baloldaliság az alapból helyes dolog, csak „elromlott valahol”.

Meg hogy a baloldaliság az humánus, embereken segítős, szociálisan érzékeny, derék dolog, helye van a nap alatt, csak a kommunisták elrontották. S közben az sem zavarja őket, hogy a baloldal nem gondolkodik úgy, hogy az ellenoldalnak helye van a nap alatt. Nem, azt fel akarja számolni, meg akarja szüntetni, ám a derék jobboldali az rendes, és várja egy életen át az „igazi baloldalit”. Aki persze nem jön. Nem is jöhet, mert az, amit a derék, egyszerű jobboldali hisz, egyszerűen nem létezik. Próbálom megvilágítani, hogy miért nem. Az univerzum jobboldali. Az ember is. Tehát van a normális, és ami ettől eltér, az a baloldali. Jobboldali, aki úr létére a hölgyeket szereti, és baloldali, aki ettől eltér. „Más.” Jobboldali, aki termel és félretesz, baloldali, aki ujjaival malmozik, és segélyt vár. Jobboldali, aki gyönyörű képet fest, mert az univerzum csodás, baloldali, aki pacákat halmoz és „másképp” látja a világot.

A jobboldali elfogadja a helyét a teremtés rendjében (tudja, hol a helye), a baloldali ellenben kapálódzik ellene. Sem a teremtést nem ismeri el, sem önnön helyét.

A baloldali nem az, aki sajnálja az éhezőt, és kenyeret ad neki, majd szól a gyárosnak, hogy emelje a szegény éhező fizetését. Nem. A baloldali úgy tesz, mintha az előbbit csinálná, de az éhezőt felhasználva igyekszik tönkretenni a fölötte állót, s elfoglalni a helyét. Az emberi nyomorúság a baloldalinál mindig ugródeszka, hivatkozási alap, hatásvadász szlogen. Mert a baloldali legfőbb jellemvonása az irigység, s mivel tehetségtelen – aki hozzáértő és becsületes, az nem baloldali – gyűlöli azt, aki valamit elért.

A baloldaliság lelki betegség. Magától baloldali ember nincs, hacsak nem uszítják és manipulálják. Alapból az ember úgy indul az életnek, hogy szeret enni, az ellenkező neműeket nézi, a szüleit szereti, nem a vadidegen szüleit, el akar érni valamit az életben, és a példaképei hősök. (Ezért imádta régen minden fiú Mayt, Vernét meg Jókait.) Ennek ellenkezője csak propagandával és agymosással (média) alakítható ki. Ebben az álvalóságban, ahol az idegent ugyanúgy kell szeretnem, mint a saját véreimet, és ahol a deviancia érték, ebben nem lehet tartósan létezni és boldogulni. Ilyen világ nem is alakul ki magától, csakis háttérerők támogatásával és segítségével tartható fenn. (Nem véletlen, hogy a baloldal bázisa eleinte egy szűk élősködő és deviáns réteg volt, de hát ezeket normális helyeken kiközösítik). És mihelyt beüt az összeomlás, a krach, pillanatok alatt visszaáll az, hogy a férfi az férfi, a haza az haza, van vezető réteg, és termelni kell. Mert ha nem áll vissza, elpusztul a közösség. (Mint ahogy pusztulás vár a fejlett, haladó szellemű és elképesztően demokratikus nyugati társadalmakra.)

Baloldali az alkoholista, aki nem köszön vissza a nyugdíjas pedagógusnak. A suttyó, aki firkál a liftben, s ha rászólnak, köp. A segélyért sorban álló, aki életében nem dolgozott, de követeli a lapos tévét. Az „akasszuk fel az uraságot” mondatot kiabáló Lenin-fiú. A „Vegyük el, mert neki több van”, a „Dögöljön meg, mert műveltebb”. A „Verjük meg, mert magasabb, szebb, iskolázottabb és tehetségesebb”. Ez a baloldal.

Szamuely Tibor, Korvin Ottó, Marosán György, Aczél Endre, Kádár János, Lukács György, Heller Ágnes, Tóta W. Árpád, Szabó Ervin, Biszku Béla.

Meg a médiasenki, aki felpofozná az aranyéremtől boldogan kiáltozó riporternőt, és ezt élő adásban be is mondja.

Nincs más. Ez az „igazi baloldal”.