A JOBBIK PÁRT MEGSZÜNTETÉSE HIVATALOSAN
"Messiás" |
/ #1982012-07-18 19:13Ezen a fórumon igen „magas” a színvonal. Ezt akartam emelni a két t-vel. Itt a szomszédban tökön rúgtak a cigányok egy magyart. Mi férfiak el tudjuk képzelni mit érzett szegény ember. Ennek az embernek állítottam itt a nyilvánosság előtt emléket. Tudod ez olyan, mint John Steinbeck regénye a Kék öböl. Jó a hangulata. A regény olvasása során, az elején járva, az ember még lehet, hogy nem érzi át teljes mélységében, hogy mit is közvetít felénk a mű, de a közepe körül már egyre jobban vonzza az olvasót, és tényleg valamiféle különös hangulat foszforeszkál a sorok mögött. Beszélhetnénk perifériára szorult emberi sorsokról, emberségről az embertelenségben, Társadalmi, szocializációs nehézségekről. Ezekről sajnos nem beszélgetünk. Csak pártoskodunk és pártoskodunk. Fordítsunk ezen, foglalkozzunk azzal, hogy ezeket az embereknek hogyan tudnánk segíteni. Ne a gyűlölködést erősítsük. Keressünk jó, eredményes válaszokat. Úgy tűnik számomra, hogy nagyon nehéz lesz. Mindkét tábornak van igazsága, de az előző 22 év történései azt bizonyítják, hogy egyre rosszabb. Nem lesz ennek jó vége, ha valami hazugságra épül, nem fog működni sokáig. |
|
Más felhasználók által támogatott petíciók
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
3464 Létrehozva: 2025-07-11
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
2040 Létrehozva: 2025-07-10
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1853 Létrehozva: 2025-06-30
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1643 Létrehozva: 2025-07-18
‘Kuss’nál kuss!
1455 Létrehozva: 2025-07-01
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
933 Létrehozva: 2025-07-16
A kassai magyar oktatás jövője
888 Létrehozva: 2025-07-04
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
833 Létrehozva: 2025-07-03
Maradjon a csopaki volt BAHART mólószár közhasználat elől el nem zárható parti sétány az új Vízparti Tervben is!
592 Létrehozva: 2025-07-20
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
521 Létrehozva: 2025-07-22
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
512 Létrehozva: 2025-07-08
Petíció a Farkasréti temető összes bejáratának nyitvatartásáért
489 Létrehozva: 2025-07-16
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
439 Létrehozva: 2025-07-10
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
334 Létrehozva: 2025-06-30
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4831 Létrehozva: 2025-06-09
Tisztességes sportfogadást a TippmixPro-n – Tiltsák el az értelmetlen korlátozásokat
184 Létrehozva: 2025-07-14
Legyen ivókút a József téren!
177 Létrehozva: 2025-07-01
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
166 Létrehozva: 2025-07-09
Legyen a setlisten a spanom2
140 Létrehozva: 2025-07-29
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
137 Létrehozva: 2025-06-30