NE SZÜNTESSÉK MEG A KEDVEZMÉNYES DIÁKSPORTOT A BME-N!


Vendég

/ #4

2012-06-04 15:53

Kedves Tanfolyamvezetők!

Mint tudjátok, nyár végétől működni kezd az ÉL-csarnok, ezzel kapcsolatban lenne kérdésem.

A csarnokban található egy küzdősport-terem (tatamival) 84 m2, és egy parkettás „dühöngő” ami 101 négyzetméter.

A mostani konkrét kérdésem arra szól, hogy a 20-24 óráig tartó időszakban szeretnétek-e pályát foglalni. Az ettől eltérő időkkel nem az egyetem fog rendelkezni, azokról közvetlenül az üzemeltetővel lehet majd megállapodni, de félő, hogy nem ilyen árakat fog mondani.

A jelenlegi tervezet szerint a hallgatóknak 350 Ft, míg az egyetemi dolgozóknak 450 Ft lenne a belépődíj egy órára, és valószínűleg a tanfolyamokon résztvevőket is be lehet majd szorítani a hallgató, vagy dolgozó kategóriába. A pálya árát úgy számolják (a tervek szerint), hogy a küzdősport terem 8 főt kell minimum kifizetni, az e fölötti belépőknek a fenti díjak 60%-át. A parkettás dühöngő minimum 6 főre szól.

A kérdés tehát, amire holnap délutánig várom a választ, hogy ha a fenti feltételek megvalósulnak, akkor este 8tól éjfélig ki melyik pályát, és mikor szeretne előre lekötni 3 évre?

Köszönöm előre is a 24 órán belüli választ!

Az egyéb időszakokra, és egyéb termekre később tudunk majd visszatérni, most csak ez a kérdés.


Köszönöm,

Nattán György
MAFC ügyvezető igazgató