Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt
az igazi vidéki Vendég |
/ #7698 Re: tanulmányozd egy kicsit a bűnügyi statisztikákat2012-02-09 12:16#7692: filiszteus - tanulmányozd egy kicsit a bűnügyi statisztikákat Én azt hiszem, hogy nem erről beszéltem. Kezdem ott, hogy 5 éve vagyok vidéki, előtte 34 évig a Margit hí budai hífőjénél a Frankel Leó utcában laktam. Azt megelőzően, házasságom előtt a Parlament mellett. Besukalltam a budapesti élettől, ahogy nyugdíjba mentünk, vettünk egy parasztházat, kicsiosítottuk, élhetővé tettük és leköltöztünk. Így lettem vidéki. Erről ennyit. Arról pedig, hogy milyen a fővárosi lét, én is tudnék mesélni, nem véletlen lettem vidéki. Egy példa: Apám haldoklott, hajnalban vittük rohammentővel kórházba. Reggel 8-kor már újra ott voltam az intenzíven, annyira összehozták, hogy még 4 évet élt utána, de nem ezt akarom ebből kihozni, hanem kicsit megnyugodva, de annál fáradtabban mentem haza 9 óra körül. Állok a 4-6-os villamoson, érzem, hogy megrándul a vállamon a táskám. Mondom, megnézem, miért rándul, óvatosan csúsztattam a szabad kezem és hirtelen elkaptam egy csuklót, amint éppen behatolni készül. Egy jólöltözött kamasz volt, akkor vettem észre, hogy még 3-an állnak körbe, szintén jólöltözöttek. Mondom a gyereknek, hogy nem szégyelled magad, iskolában lenne a helyed, mire a gyerek flegmán: talán én tegyek bele valamit? Mondom, hogy most azonnal leszállsz a bandáddal együtt, mert különben szétverem a pofádat, mire a gyerek a képembe röhögött, a villamos pedig pont beért a szigeti bejáró megállóba, belőlem az éjszaka összes indulata kijött és egy akkora pofont kevertem le a gyereknek, hogy kiesett az ajtón. A 3 másik csak nézett, mire én ki a következő, vagy leszálltok? Mindhárom kiugrott. Az emberek csak álltak, néztek. Ajtó bezár, villamos elindul, megszólal egy pasi: Harcias a menyecske! Én ránéztem... mire a pasi: nem szóltam!!! Utána egy perccel már én is leszálltam. Ezek nem voltak cigányok, csak rablópalánták. Ennek az esetnek 16 éve. Ma már alkalmatlan lennék rá. Egyébként ugyanezen a járaton 3x kiraboltak csúcsforgalomban cigányok is, úgyhogy a mérleg a javukra billen. Nem attól náci valaki, hogy szóváteszi a cigánybűnözést. Azt én is szóváteszem és én sem szeretem őket. A jobb az, mikor elrendezik az ügyeiket egymás között. Nálunk a faluban szerencsére nagyon jó az arány, összesen 7 család van és nem is nagyszámúak, ez szerencse. VOlt egy eset a múlt nyáron, az egyik cigó nevelte az asszonyt, aki ennek megfelelően visított. Átment a szomszéd, aki csak feles és kétszer akkora, mint aki nevelte az asszonyt. A biztonság kedvéért vitt egy karót is magával, rászólt Gyuszira, hogy hagyja abba, az visszaszólt, hogy kuss. Erre a karó eltört a hátán. Józsi, mint aki jólvégezte dolgát, hazaindult. Gyuszi elő a bicskát, utánafutott, belevágta. Nem volt ügyes, felkaron találta Józsit. Közben a szomszédok kihívták a rendőrséget, azok a mentőket. A mentők ellátták mindkét sérültet, majd megkérdezték Józsit, akit megbicskáztak, hogy tesz-e feljelentést. Mondja Józsi, hogy nem teszek, szomszédok maradunk, majd elrendezem. Gyuszi azóta nem nagyon mer mutatkozni. Félreértettél abban, hogy a faluban félek az árpádsávosoktól. Nem, én akkor félek tőlük, mikor felmegyek Pestre. Itt nincsenek, itt egy nemzeti ünnepen az összes párt és egyház képviselője együtt koszorúzik kéz a kézben a legnagyobb békességben és ilyen a közhangulat, pedig döntően jobbos falu, mégis jól érzem magam.
|
|
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Állítsák le az RSzKF és egyéb "kétes diagnósztikai hibák" ürügyén az állatok válógatás nélküli legyilkolását, követeljük az életpárti és állatgyógyászati alternatívák bevezetését!
3703 Létrehozva: 2025-04-02
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
714 Létrehozva: 2025-04-25
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1273 Létrehozva: 2025-03-30
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
392 Létrehozva: 2025-04-17
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
377 Létrehozva: 2025-04-13
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
371 Létrehozva: 2025-04-18
Húsvéti Nyilatkozat és baráti levél polgártársainkhoz - amicus curiae
311 Létrehozva: 2025-04-23
Ne zárják be a jászberényi Fürkész Óvodát!
171 Létrehozva: 2025-04-21
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2305 Létrehozva: 2025-03-04
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Vonják vissza Vészabó Noémi amatőr, giccsfestő Munkácsy Mihály-díját
1837 Létrehozva: 2025-03-20
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6951 Létrehozva: 2023-07-26
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
798 Létrehozva: 2025-01-19
Biotermékeket a közétkeztetésbe!
60 Létrehozva: 2025-04-14
Ne oltsák be a gyerekeket a szülő beleegyezése nélkül!
59 Létrehozva: 2025-04-15
Irodalomtörténészek állásfoglalása Takaró Mihály Széchenyi-díjjal történt kitüntetéséről
56 Létrehozva: 2025-05-02
Helyi védelmet a Monor környékén élő védett és fokozottan védett növény- és állatfajok számára!
56 Létrehozva: 2025-04-28
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
52 Létrehozva: 2025-04-25
🚶♀️🚴♂️ Biztonságosabb Kéktó sétányt Délegyházán! 🧒🐶
50 Létrehozva: 2025-04-30
Mányoki út felújítása miatti lezárás
45 Létrehozva: 2025-04-23