Magyarország önrendelkezése és szuverenitása
HUNGRIA |
/ #3265 TÁJUL:2012-01-20 09:54Megdöbbentő vélemény a magyar alaptörvényről 2012. január 19. csütörtök Jócskán eltér nyugati társaitól Magyarországról alkotott véleményében a Scotland on Sunday nevű skót lap, mely a „hagyományos értékek, a nemzeti öntudat és a szabadságtisztelet ékkövének” tartja a január elsején életbe lépett, sokat kritizált új alaptörvényt. Bill Jamieson publicista szerint már a szokásos körök – EU, IMF, Hillary Clinton – szemforgatása is jelzi, hogy valaki a világban valami nagyot alkotott. A tartalom pedig bizonyítja a gyanút. „Nyugati nemzet régóta nem hozott létre ilyen feddhetetlen kulturális és szellemi tartalmú és lenyűgöző morális értékű dokumentumot” – vélekedik a cikk szerzője. A „21. század erkölcsi sivatagában” megdöbbentő lelet ez az „ékkő” – nem csoda hát, hogy Brüsszel és Washington el akarja pusztítani. Aki azonban ismeri a magyar történelmet, tudhatja, hogy ez „hiábavaló próbálkozás”. A cikk megmagyarázza, mit jelent a magyaroknak a kommunisták által kikiáltott „köztársaság”, a Szent Korona, a Szent István óta tartó alkotmányos folytonosság. A legtöbb helyet azonban az egyes – a legtöbb sajtóorgánum gyakorlatával szemben pontosan idézett – szövegrészek méltatásának szenteli a szerző. A kereszténység mint fontos nemzetformáló erő elfogadása, a családok szerepének kiemelése, a jogrend nemzedékeken átívelő összefogásként értékelése – mind olyan passzusok, melyek magasan az „üres uniós fecsegés” szintje fölött állnak. Jamieson megemlíti Gyurcsány Ferenc kommunista kötődéseit és elismerően nyilatkozik a kommunista rendszer bűnöseit elítélő részekről is. Megdöbbentőnek nevezi, hogy abban a világban, melyben a kilencvenéves nácikat oxigénsátorban hurcolják bíróság elé, felháborodást kelt, amikor a „vörös gyilkosokra” kerül a sor. A publicista szerint az egész mögött a sokat emlegetett kettős mérce áll. „A jobboldal rémtetteket követ el, a baloldal legfeljebb hibákat” – jegyzi meg. A központi bankot szabályzó törvény elleni kritika is csupán azért ilyen erős, mert a kormány általa le akar számolni a „bónuszra jogosult osztályok” uralmával – olyan lépés ez, melyet a többi európai nemzet hiába követel vezetőitől. Nem csupán ezért követendő példa a magyar alaptörvény, érvel Jamieson. Az erkölcseiben megroppant, passzivitásba süllyedt Európában „múlhatatlan szükségünk van a lelki és szellemi megújulásra” – mondja ki a „nemes dokumentum”, mely a „kulturális és morális értékek” régóta várt ébredését jelzi. „Egy magas kultúrájú nemzet visszaköveteli örökségét és függetlenségét – egész Európa példát vehetne tőlük” – írja a skót szerző. http://www.ingatlanhirek.hu/hir/Megdobbento-velemeny-a-magyar-alaptorvenyrol/32058/ |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4717 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
2459 Létrehozva: 2025-06-09
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3442 Létrehozva: 2025-06-06
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1455 Létrehozva: 2025-06-30
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
‘Kuss’nál kuss!
858 Létrehozva: 2025-07-01
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
821 Létrehozva: 2025-07-03
A kassai magyar oktatás jövője
594 Létrehozva: 2025-07-04
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
454 Létrehozva: 2025-06-17
OG Fluor koncert
4250 Létrehozva: 2025-05-14
SP Koncert
367 Létrehozva: 2025-06-24
Fogjunk össze az igazságos békéért!
315 Létrehozva: 2025-06-19
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
292 Létrehozva: 2025-04-30
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
169 Létrehozva: 2025-06-30
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
131 Létrehozva: 2025-06-30
Legyen ivókút a József téren!
115 Létrehozva: 2025-07-01
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
109 Létrehozva: 2025-07-08
Kérelem a Malom-tó strandbelépő árainak módosítására és kedvezmények bevezetésére a helyi lakosság számára
91 Létrehozva: 2025-07-06