Magyarország önrendelkezése és szuverenitása
András |
/ #23222012-01-15 23:23Követelni kell, az államok adósságainak elengedését is, mert ezek döntik adósrabszolgaságba a nemzeteket. Magyarország is sokszorosan fizette már vissza a kapott kölcsönt, mégis egyre több az adósságunk, és emellett az ország vagyonát is szétlopták, idegen kézre juttatták, felszámolva iparunkat, mezőgazdaságunkat. A magyar föld kincseiből hatalmas bőségben élhetnénk, ha aljas és fondorlatos módszerekkel nem vettek volna el tőlünk szinte mindent. A közműveket ismét magyar állami tulajdonba kell helyezni. Gyalázatos, hogy most is arra akarnak kényszeríteni, hogy vegyük fel az IMF és az Uniós hiteleket, hatalmas, visszafizethetetlen kamatokkal, és ráadásul még diktátumokat is előírnak nekünk. A libero-bolsi ellenzék meg tapsol nekik, ez undorító. Isten mentse meg a hazánkat attól, hogy még egyszer kormányra kerüljenek. Lehet, hogy az Orbán kormány is követ el hibákat, és sokan most rosszabb helyzetbe kerültek, de azt is meg kell érteni, hogy ilyen örökséggel, amit ránk hagytak, és ilyen külső és belső támadások közepette nem lehet hirtelen sz.-ból várat építeni. Alapjaiban kell a rendszert megváltoztatni, össze kell fogni, támogatni, segíteni, és szeretni egymást, és minden lehetséges fórumon kiállni a hazáért, nemzeti önrendelkezésünkért. A többi nemzet is ébredezni fog, és hamarosan lerázzuk a világot markában tartó sötét hatalom rabigáját. Mi adjuk majd a példát, ezért félnek tőlünk annyira, ezért támadnak, rúgnak ahol csak tudnak. Érzik, hogy egyre erőtlenebbek, ami most folyik, az a régi sötét világ haláltusája. Most egy új fog kezdődni, egy sokkal fényesebb, békésebb. Ennek ragyogása pedig tőlünk, magyaroktól fog kiáradni a világra. Hála a Teremtőnknek és Nagyboldog asszony Édesanyánknak. |
|
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4734 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
2462 Létrehozva: 2025-06-09
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1541 Létrehozva: 2025-06-30
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
1520 Létrehozva: 2025-07-10
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
1180 Létrehozva: 2025-07-11
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
‘Kuss’nál kuss!
947 Létrehozva: 2025-07-01
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
823 Létrehozva: 2025-07-03
A kassai magyar oktatás jövője
672 Létrehozva: 2025-07-04
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
456 Létrehozva: 2025-06-17
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3444 Létrehozva: 2025-06-06
OG Fluor koncert
4250 Létrehozva: 2025-05-14
SP Koncert
368 Létrehozva: 2025-06-24
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
346 Létrehozva: 2025-07-08
Fogjunk össze az igazságos békéért!
316 Létrehozva: 2025-06-19
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
296 Létrehozva: 2025-04-30
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
245 Létrehozva: 2025-06-30
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
190 Létrehozva: 2025-07-10
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19