IGAZSÁGOT GERÉB ÁGNESNEK!/JUSTICE FOR ÁGNES GERÉB!
Rozál Vendég |
/ #3452012-01-11 19:15Már több, mint 10 éve kellett volna törvényileg lehetővé tenni az otthonszülés szabályosságát. Az otthonszülés mellett úttörőként kiálló, mind emberileg, mind szakmailag kiváló orvost pedig nem üldözni, hanem a szakterület legjobb szaktekintélyeként elismerni. Ez kis hazánk egyik szégyene. Sajnos egyik kormány sem ismerte fel az orvostársadalom anyagi ellenérdekeltségéből fakadó támadásainak valódi okát, s nem léptek az európai szintű szabályozás ügyében. Mélyen felháborít, hogy kriminalizálták a bekövetkező tragédiát, és meghurcolták a hősként, élharcosként az "ÜGY"ért küzdő orvost, akit csak a legmélyebb tisztelet hangján szabadna említeni. Reménykedem, hogy a civil kezdeményezéseknek is van ereje, bízom abban, hogy felébred az igazságszolgáltatás, és korrigálja elkövetett súlyos tévedéseit! Nála szültem 22 éve nagyobbik leányomat, és ott, akkor olyan példát láttam szülés segítésre, amit mindenkinek csak kívánhatok, aki még eőtte áll. Későbbi szüléseimet már nem állt módomban az Ő segítségével megélni, és csak strigulázhattam magamban a szakmai hibákat, amiket az orvosok elkövettek közben. Mint pszichológussal is találkoztam Vele, és mint emberrel is, és minden vonatkozásban kiválónak találtam. Óriási segítőkészség, nagy szakmai tudás, alázattal, önfeláldozással végzett munka, saját (anyagi is!) érdekeinek háttérbe szorítása jellemzi Őt. Nagyon fáj, hogy a társadalmunk így "fizet" mindezért.
|
|
Más felhasználók által támogatott petíciók
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
3460 Létrehozva: 2025-07-11
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
2039 Létrehozva: 2025-07-10
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1850 Létrehozva: 2025-06-30
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1604 Létrehozva: 2025-07-18
‘Kuss’nál kuss!
1426 Létrehozva: 2025-07-01
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
910 Létrehozva: 2025-07-16
A kassai magyar oktatás jövője
843 Létrehozva: 2025-07-04
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
832 Létrehozva: 2025-07-03
Maradjon a csopaki volt BAHART mólószár közhasználat elől el nem zárható parti sétány az új Vízparti Tervben is!
583 Létrehozva: 2025-07-20
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
512 Létrehozva: 2025-07-08
Petíció a Farkasréti temető összes bejáratának nyitvatartásáért
487 Létrehozva: 2025-07-16
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
438 Létrehozva: 2025-07-10
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
428 Létrehozva: 2025-07-22
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
334 Létrehozva: 2025-06-30
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4823 Létrehozva: 2025-06-09
Tisztességes sportfogadást a TippmixPro-n – Tiltsák el az értelmetlen korlátozásokat
184 Létrehozva: 2025-07-14
Legyen ivókút a József téren!
177 Létrehozva: 2025-07-01
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
162 Létrehozva: 2025-07-09
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
137 Létrehozva: 2025-06-30
PamKutya koncert
2520 Létrehozva: 2025-06-09