Tiltakozunk! NEM Ferencz Norbert a bűnös!


Vendég

/ #23

2012-01-10 11:56

49. születésnapom, vasárnap. Vittem ki a Búzatérre sült krumplit és
bundáskenyeret Anikónak. Nagyon éhes volt, itt-ott lakik.
Nyolcgyerekes nővérénél lakott, a sógora a télen az állandó fázástól
úgy kiakadt, hogy az egész berendezést eltüzelte. Késsel
összeszabdalta a karját. Most az egész család elköltözött. Utána
bementem Gyuricsékhoz, adott milerit szilvát. Hazamentem, otthon
főztem a szilvából levest, és tejfölös tésztát. Jött Pisti hogy
kellene neki egy kenyér. Megvettük neki, elkisérte a gyereket a
kollégiumba. Háromra elmentem Moczók Tibi gyülekezetébe, utána
beszélgettem az igazságügyi orvosszakértővel, aki oda jár, és az MDF
alelnöke. Mondták, hogy 20 éve milyen jól néztem ki, amikor
megnyitottam a magzatvédő konferenciát. Meghívtak egy italra, mivel
születésnapom van. A gyülekezetben kaptam négy darab babkonzervet, az
egyiket elvittem Gyuricsnak, a másikat Fehér Lacinak. Lacinál jég
hideg volt, azt mondta, hogy egész télen csak tízszer fűtöttek be, és
csoda, hogy nem fagytak meg. A fia mondta, hogy vigyem el
gyülekezetbe, mert egyedül nem akar menni. Laci fizetése többszörösen
meg van terhelve, és kamatospénzből élnek. A kocsmában megvett csődbe
ment cégeket, úgyhogy ő most ügyvezető igazgató. Mondta, hogy intézzem
el neki a Dömösi Kék Kereszt iszákosmentő missziót, el szeretne menni.
Hazamentem, zsoltika felhívot, hogy nayon éhesek, mert két napja nem
ettek. Mondtam, hogy nekünk sincs pénzünk, legfeljebb az egyik
babkonzervet el tudom küldeni. Nála van most egy 18 éves lány, akit
elküldtek az anyaotthonból, már nem mehet vissza. A gyerekeit
nevelőszülőknek adták, és a lánynak egyáltalán nincs hova mennie. Nagy
terhet jelent, hogy ott van, de Zsolti nem akarja az utcára tenni.
Másnap megtudtam, hogy ez a lány ellopta a kenyeret Pistitől, és
Pistit emiatt jól megverte Zsolti, egy széklábbal megsértette a kezét,
aztán fel akarta gyújtani a lakást, elvágta az áramvezetéket, úgyhogy
sötétben voltak. Este még felhívott Babi, hogy éheznek az öt
gyerekkel, mondtam, hogy túlélőtúra van, háromkor osztanak kaját a
szegényeknek a Vörös Kereszttel, igaz csak egy szelet kenyér és tea
van. Mondtam, hogy nem tudom, hogy van-e több babkonzerv. Kérdezte,
hogy a Jezsuiták szerintem adnak -e csomagot. Mondtam, hogy keresse
meg őket.