IGAZSÁGOT GERÉB ÁGNESNEK!/JUSTICE FOR ÁGNES GERÉB!
Innovátor |
/ #170 Re:2011-12-22 20:29Ha mindenki otthon szülne? Borzasztó lenne! – Éppen úgy az önrendelkezési jog korlátozását jelentené, ha azokat is otthonszülésre kényszerítenénk, akik a kórházban érzik biztonságban magukat, mint ahogy az, ha a kórházba kényszerítjük azokat, akik otthon érzik magukat biztonságban. Mindkét kényszerhelyzet bizonyítottan növeli a komplikációk számát, és fokozottan veszélyezteti a szülő nő és születő baba egészségét és életét. Vagyis a tervezett (azaz körültekintő, egyéni tájékozódást követő felelősségteljes mérlegelés alapján választott) otthonszülések ragyogó statisztikái egyből leromlanának. Akik a választás szabadságáért küzdenek, azok nem az otthonszülést magát propagálják, hanem azt, hogy a nők úgy és ott és azzal/azokkal szülhessenek, ahogy és ahol, és akivel/akikkel a legbiztonságosabb a számukra. Ehhez szükségesek azok a szakemberek, akik a saját út megtalálásában is támogatni tudják a nőket, párokat, családokat, és az útjukon felelősséggel kísérni is képesek őket. „Szülés bölcsen, a természet rendje szerint, a tudomány támogatásával” – fogalmazza Ági. (Mert szerinte fogalmazni is „pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes”.) Ehhez persze olyan feltételrendszerre lenne szükség, aminek középpontjában a bábaképzés áll (nem a betegségügyi intézmények, hanem a független bábaság, vagy a holisztikus bábaság, vagy a paramedikális bábaság „rendje szerint”). Ez pedig egy olyan szemléletváltást feltételez, ami az akadémikus orvosi modell szerinti szülésvezetést és a bábák otthoni szüléskísérését nem szembeállítja egymással, hanem egy olyan ellátórendszer két lehetsége pontjának tekinti, amelyben több párhuzamos modell is létezik. Hogy milyenek? Olyan eltérő, de egyaránt magas biztonsági mutatóval dolgozó saját protokollal rendelkező praxisok, amelyekbe belefér a bábai modellnek az alkalmazása a szülőszobán, vagy az ambuláns szülés kórházban, vagy a születésházak elterjedése, független bábapraxisok és a köréjük szerveződő bábakörök – vagyis a jó és rossz, helyes és helytelen, otthon vagy kórházban helyett a minőség és milyenség szempontjai alapján differenciál: Otthon? De hogyan? Miért? És ha... Kórházaban? De melyikben? Hogyan? Kivel? Ági a szülés szabadságáért, és nem az otthonszülés propagálásáért küzd. Kétségtelen, hogy a tűzszerészek egzisztenciáját már magában az a lehetőség is veszélyezteti, ha valahogy kiderül, hogy a szülő nő mégsem egy időzített bomba... |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4718 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
2459 Létrehozva: 2025-06-09
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1455 Létrehozva: 2025-06-30
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3442 Létrehozva: 2025-06-06
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
‘Kuss’nál kuss!
869 Létrehozva: 2025-07-01
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
821 Létrehozva: 2025-07-03
A kassai magyar oktatás jövője
603 Létrehozva: 2025-07-04
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
454 Létrehozva: 2025-06-17
OG Fluor koncert
4250 Létrehozva: 2025-05-14
SP Koncert
367 Létrehozva: 2025-06-24
Fogjunk össze az igazságos békéért!
315 Létrehozva: 2025-06-19
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
293 Létrehozva: 2025-04-30
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
177 Létrehozva: 2025-06-30
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
131 Létrehozva: 2025-06-30
Legyen ivókút a József téren!
115 Létrehozva: 2025-07-01
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
114 Létrehozva: 2025-07-08
Kérelem a Malom-tó strandbelépő árainak módosítására és kedvezmények bevezetésére a helyi lakosság számára
91 Létrehozva: 2025-07-06