Rokkantvadászat...

Egy Stroke-kal kezdődött. Ölben vitt fel a beteghordó. Félóra múlva adtak egy injekciót vénásan, ami miatt vissza kellett hozni az élők sorába. A vizsgálatok során agyfestést csináltak, amitől lebénult az arcom, szemhéjcsüngés alakult ki és eltorzultam. Elszakították az arcideget. Fényképész vagyok és a jobb szememnél sikerült elrontani az ideget. Ezzel dolgoztam. Az agyfestés után vissza kellett hozni. Nem bírtam a jódot. Kellemes volt látni, ahogy tanácstalanul körbeállják az orvosok az ágyamat és lemondanak rólam. Viszont még éltem, csak nem tudtam beszélni sem. Majd jött a rokkantság az orvosi műhibák és a betegségek miatt. 28 éves voltam akkor. Az évek során jöttek a betegségek, baleset, elütöttek, leszakadt izmok, gerincsérv, cukorbetegség, eldugult erek és még sok-sok egyéb. 5 centis papírtömeg és egy teli szatyor a többi leletekkel 24 év alatt. Minden felülvizsgálaton egy doktornő volt és nem rehabilitálható voltam, romló állapotban. Aláírás szerint mindig ugyanaz a doktornő volt a 24 év alatt. Tavaly is. Ezt utólag láttam a papírokon. Tavaly már ISTENASSZONY volt a doktornő, 1 perc alatt meggyógyított. Sajnos sikertelenül. Annyira meggyógyultam, hogy már rehabilitáció nélkül mehetek dolgozni. Hurrá! Elvette a nyugdíjamat, nem kaphatok semmilyen segélyt sem. Mindent megpróbáltam. Munka nincs. Ki alkalmazna 54 évesen, betegen. Egyedülálló vagyok. Ha nem volnának jó EMBEREK, akkor már nem élnék. Mindent elvesztettem. Vitték az autómat, vagy 20 helyről végrehajtás, éhezés és hideg télen. Gyógyszer semmi. Miből? Szóval ez vár még vagy 200 ezer emberre. Halálraítélt lettem. Ja és a bátyám az örökségházból kirakott egy tanyára megdögleni. Valakinek meg kéne már nézni, hogyan élnek az emberek vidéken a perifériára küldve. Még jó, hogy nem alkoholizálok és nem dohányzom. Ez a kis magyar valóság. De sokan még sokkal rosszabb helyzetben vannak.