Követeljük a fideszes bűnözők teljes körű elszámoltatását és büntetőjogi felelősségre vonását!
- Petíció
- Közlemények 4
- Aláírások 7 855
- Hozzászólások
- Statisztika
- Adatvédelmi irányelvek
- Fizetett hirdetés
Juhász Péter , fizetett füttymester |
/ #1782 Utolsó levél dániel IMPI péter nevű elmebeteg egyénnek, örjöngése okán2021-06-06 07:36Nem tudom azt remélted-e nevem elhallgatásától, hogy nem jut el hozzám írásod, vagy azért nem írtad hozzá, mert magad is érzed, annyit ferdítettél a történeten, hogy az már nem is hozzám kötödik. Az is lehet persze, hogy egy másik rendező is odament hozzád, ezt nem tudom, de akkor osszuk meg azt a párbeszédet is, ami kettőnk között zajlott.
Elöljáróban tudd, Robinak fogalma sem volt róla ki vagy. Az ő szemszögéből úgy nézett ki a helyzet, hogy odamegy hozzá egy ismeretlen idegen, nyájasan bemutatkozik, és elmondja, hogy a Merlinben már meg volt beszélve, hogy ő rendező. Te azt kéred Robitól, hadd fényképezzenek le, amiben ő semmi kivetnivalót nem talál. Mivel ez a csapat alapvetően az interneten szerveződött, így sok ember csak egyszer találkozott egymással, Robi joggal hiszi, hogy egy jó szándékú exibicionista találta meg. Már kattogtat is a magaddal hozott fényképész, készülnek a PR fotók, ahogy azt a politikusoktól ellested. |
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4753 Létrehozva: 2025-06-09
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
2649 Létrehozva: 2025-07-11
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
1764 Létrehozva: 2025-07-10
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1604 Létrehozva: 2025-06-30
PamKutya koncert
2469 Létrehozva: 2025-06-09
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
‘Kuss’nál kuss!
968 Létrehozva: 2025-07-01
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
824 Létrehozva: 2025-07-03
A kassai magyar oktatás jövője
700 Létrehozva: 2025-07-04
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
456 Létrehozva: 2025-06-17
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
410 Létrehozva: 2025-07-08
SP Koncert
370 Létrehozva: 2025-06-24
OG Fluor koncert
4250 Létrehozva: 2025-05-14
Fogjunk össze az igazságos békéért!
316 Létrehozva: 2025-06-19
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
292 Létrehozva: 2025-07-10
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
262 Létrehozva: 2025-06-30
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3445 Létrehozva: 2025-06-06
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
299 Létrehozva: 2025-04-30
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19