Mondj nemet a sorkötelezettség visszaállítására!
Hozzászóló |
/ #442 Hozzászólok2011-12-07 15:49Azokhoz szólok akik lehurrogják és szerintük elbagatellizáljuk ennek a törvénynek a mondanivalóját! Annak idején a fityisz kiállt a hallgatókért mikor tandíjat akartak bevezetni! -most más formában ugyan de ugyanezt tervezik! Kiálltak a szakszervezetek követelései mellett! -Most pont ők fordulnak ellenük az új munka törvény könyvel ami sok dolgozót ellehetetlenít! Nagy mellényel kiállt Taplós főpolgármesteri kampánya mellet! -most pont ők tesznek keresztbe a fővárosnak. Az öszödi beszéd után a legnagyobb tüntetés szervezők voltak, kirángatták a jó népet az utcára, hogy a kormány ellen tüntessenek! -most mindent elkövetnek, hogy ne tüntessenek! Ugyanez megy most a katonasággal is! Korábban ők szorgalmazták, hogy szűnjön meg. Mikor 98-ban kormányra kerültek nem tették meg. Mikor 2002-ben jött az MSZP és el akarta törölni akkor is ellene szavaztak! Végül az akkori honvédelmi miniszter és a kormány saját hatáskörében függesztette fel a sorozásokat! De a 2010-es kampányban a fityisz már azzal kampányolt, hogy ők szüntettek meg! -ami persze nem volt igaz! Utána lehet nézni! Most ezzel az egésszel pont ennek az alapjait rakják le! Ha megvannak az alapok akkor bármikor vissza vezethetik. Félek ezzel is az lesz mint az előbb felsorolt intézkedésekkel! |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
3469 Létrehozva: 2025-07-11
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
2040 Létrehozva: 2025-07-10
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1681 Létrehozva: 2025-07-18
‘Kuss’nál kuss!
1573 Létrehozva: 2025-07-01
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
962 Létrehozva: 2025-07-16
A kassai magyar oktatás jövője
932 Létrehozva: 2025-07-04
Traff Park Visszahozása
925 Létrehozva: 2025-07-29
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
836 Létrehozva: 2025-07-03
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1889 Létrehozva: 2025-06-30
Maradjon a csopaki volt BAHART mólószár közhasználat elől el nem zárható parti sétány az új Vízparti Tervben is!
596 Létrehozva: 2025-07-20
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
594 Létrehozva: 2025-07-22
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
513 Létrehozva: 2025-07-08
Petíció a Farkasréti temető összes bejáratának nyitvatartásáért
493 Létrehozva: 2025-07-16
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
442 Létrehozva: 2025-07-10
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
334 Létrehozva: 2025-06-30
Ne tartsa be a Ferencváros férfi labdarúgócsapata az MLSZ 4+1 magyar ajánlását !
285 Létrehozva: 2025-07-26
Legyen a setlisten a spanom2
270 Létrehozva: 2025-07-29
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4846 Létrehozva: 2025-06-09
Tisztességes sportfogadást a TippmixPro-n – Tiltsák el az értelmetlen korlátozásokat
184 Létrehozva: 2025-07-14
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
167 Létrehozva: 2025-07-09