Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt
Vendég |
/ #5912 Magyarországon nincs politikai baloldal2011-12-05 09:57Magyarországon nincs politikai baloldal – szögezte le a Magyar Nemzetnek adott interjújában Gazsó Ferenc professzor, az MSZP megszüntetett, társadalompolitikai tagozatának egykori tiszteletbeli elnöke. Mint fogalmazott, az MSZP csak jelszavakban baloldali, ám minden eszmét semmibe vett, nem is szabad velük túl sokat foglalkozni. Gazsó úgy látja, az európai baloldaliak azért állnak ki még mellettük, s utasítják el a Fidesz vezette kormányt, mert Orbán Viktorék felrúgták az elvárt ortodox kudarcos gazdaságpolitikai etikettet, visszautasították a neoliberális forgatókönyveket. Gazsó ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is: a magyar kormány a gazdasági válság ellenére kegyelmi állapotban van. Miután a neoliberális szisztéma a globális színtéren is megbukott, elviekben mozgástér nyílhat számunkra. Megjegyezte: nehéz elhinni, hogy devizahitelekkel történő „elárasztásunk” véletlen lenne, illetve figyelemre méltó az is, hogy Bajnai Gordonnal kapcsolatban tele vannak elismerő szavakkal a nyugati neoliberális körök. |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
„NEC-prevenciós alapkezelés – Noel irányelv”
5487 Létrehozva: 2025-05-29
OG Fluor koncert
3951 Létrehozva: 2025-05-14
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3326 Létrehozva: 2025-06-06
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
2752 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
1564 Létrehozva: 2025-06-09
Dr Bíró Attiláért és a Jászságért.
265 Létrehozva: 2025-05-25
Legyen elérhető a Biedronka applikáció magyar telefonszámokra is! | Udostępnij aplikację Biedronka także dla węgierskich numerów telefonów!
235 Létrehozva: 2025-05-22
Tegyünk az online gyűlölet ellen!
168 Létrehozva: 2025-05-31
Hozzák vissza a Lift üdítőitalt Magyarországra!
248 Létrehozva: 2024-11-25
Kulturális dolgozók kiállása a véleményszabadság mellett, az “ellehetetlenítési” törvény ellen
134 Létrehozva: 2025-05-20
Balatonkenese csendrendelet módosítás iránti kérelem
115 Létrehozva: 2025-06-06
Petíció a Kertész Utcai Tagóvoda Katica csoportjában tervezett személyi változások visszavonásáért
110 Létrehozva: 2025-05-24
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
109 Létrehozva: 2025-06-17
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
104 Létrehozva: 2025-06-07
Petíció a Győr, Simor János Püspök Tér felújítási projektjével kapcsolatban
308 Létrehozva: 2025-05-17
Petíció a Kelemen Béla utcai lakópark építése ügyében
77 Létrehozva: 2025-06-05
Hatvan-Hort bicikliút megvalósításáért
241 Létrehozva: 2025-05-16
Petíció az Aquincumi rét közparkosítása ellen
73 Létrehozva: 2025-05-22
EL A KEZEKKEL A NAP ÉLTETŐ ENERGIÁITÓL! Titkos kísérletek ne veszélyeztessék életünket és jövőnket! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívüli felelötlen és kockázatos beavatkozásra!
114 Létrehozva: 2025-04-30
Együtt Kőbányáért.
68 Létrehozva: 2025-05-23