Milla: A decemberi 7 pont
Vendég |
/ #1872011-12-01 13:05 Egyetértek a petíció tartalmával és szellemiségével. Az utóbbi másfél évben csak azt hallgattuk a médiából, hogy a gazdaság pörög és minden felmerülő probléma az előző kormányzathoz köthető. A Fidesz igyekezett minden fajta felelősséget elhárítani magától, és bűnbakokat találni. Először jött az MSZP, azonban mikor kiderült, hogy nincs elegendő "csontváz" a szekrényben, kellett egy újabb.Itt jön a képbe az euróválság. Ez ténylegesen nem lebecsülendő tényező, viszont nem felelős az ország várható recessziójáért és hibás gazdaságpolitikájáért, továbbá nem ezen okból kifolyólag szigetelődünk el egyre jobban külpolitikailag. A Fidesznek megvolt a lehetősége a bizonyításra, de az hajó már elment. Az átfogó reformok helyett saját hatalmuk megszilárdításával voltak elfoglalva. Gazdasági programjuk pedig másfél év kapkodás volt, aminek meg is lett az eredménye! Itt ideje, hogy a hozzá nem értő személyek eltűnjenek a színpadról és végre felelős bel- és külpolitikával mentsük a még menthetőt! |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4707 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
2452 Létrehozva: 2025-06-09
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3440 Létrehozva: 2025-06-06
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1415 Létrehozva: 2025-06-30
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
817 Létrehozva: 2025-07-03
‘Kuss’nál kuss!
709 Létrehozva: 2025-07-01
A kassai magyar oktatás jövője
500 Létrehozva: 2025-07-04
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
454 Létrehozva: 2025-06-17
OG Fluor koncert
4250 Létrehozva: 2025-05-14
SP Koncert
365 Létrehozva: 2025-06-24
Fogjunk össze az igazságos békéért!
314 Létrehozva: 2025-06-19
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
292 Létrehozva: 2025-04-30
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
132 Létrehozva: 2025-06-30
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
130 Létrehozva: 2025-06-30
Legyen ivókút a József téren!
114 Létrehozva: 2025-07-01
Kérelem a Malom-tó strandbelépő árainak módosítására és kedvezmények bevezetésére a helyi lakosság számára
90 Létrehozva: 2025-07-06
Mondjunk NEM-et a lakosokon áttipró logisztikai csarnok beruházóknak!!!
88 Létrehozva: 2025-06-17