Vissza a Népszabadságot! Vissza a sajtószabadságot!


Vendég

/ #522

2016-10-16 18:12

Örülök, hogy 512-es bejegyzésem értő fülekre talált és Juhász Péter nyilvánosan is meghírdette Orbán okt. 23-i kifütyülését, kifújolását!

Pontosítanunk is kellene: minél korábban legyetek ott a téren, hogy a bértapsoncokat az első sorból-, kamera-és mikrofonközelből ki lehessen szorítani, ill. 20-30 as csoportokban szigetszerűen is helyezkedjetek el a tömegben!

Mivel az 1956-os okt.23-i forradalom is előző este a Rádiónál kezdődött, mi is a forradalom szelleméhez hűen ugyanitt tarthatnánk főpróbát másnapra: okt.22-én pénteken a reggeli órákban, szokásához híven Orbán a magyar Rádióba látogat. Várjuk őt a Bródy Sándor utcában közösen, és együtt menjünk be vele, és  hallassuk a magyar nép, a szabadságra vágyó magyar nép hangját az éteren keresztül is. Ott levizsgázhatna Orbán,  van-e sajtó és szólásszabadság!

Okt.23-án délután pedig az összes ellenzéki párt egy közös helyen tüntessena Köztársaságért, tiltakozzon, majd váljon szét, akár pártonként, hogy több helyszínen is kifejezze tiltakozását, így a Nemzeti Bank, a Fidesz székház, a Cinege utca, Felcsút, az Alkotmánybíróság, a Magyar Televízió, a Magyar  Rádió és a Sándor palota épülete előtt!

Együttes erővel, felosztva egymás között a feladatokat!