Quaestor károsultak megmentéséért
Vendég |
/ #70672016-10-15 17:14valószínű azok kapnak értesítést a fa-tól akik a káralap által kiküldött nyilatkozat alapján lemondtak a ka-val szembeni követelésükről. autómatikus jogkövetkezése a felszámolási eljárás. összevetve az alaptörvény, a btk, ptk, a tpt, jogszabályi környezetét akkor arra lehet következtetni, hogy a k.alapnak a jogosultak tulajdonának ellenértékét az egyenlő bánásmódra támasztottan ellentételezni kell, és pedig nem vissza-hatállyal, hanem a ki nem elégített részre kamatfelárral számítottan. ezt abból lehet következtetni, hogy vannak károsultak akik 100% kártalanítást kaptak, és pedig az összehasonlítható helyzetű egyének tulajdonjogát azonos méltósággal kötelezó kezelni (diszkrimináció tilalma). még ex-gratia esetén is. AZ OBA egy jogi személyiség, biztosító aminek semmi köze ex-gratia méltányosságból juttató javakhoz, ugyanez vonatkozik a Kárrendezési Alapra. hiszen a kár rendezésére hozták létre, a kár rendezését viszont nem teljesítette. a vissza-hatály akkor nem tiltott, ha az egyének részére az előzőekhez képest többletjogot biztosít. tehát a fa. pillanatátban lezárt jogügyleten alapuló tulajdonjog értelmezhető. az egyéneket nem lehet összetéveszteni a jogi személyekkel, de homogén csoporton belül öket is megilleti az azonos védelem, vagyis a teljeskörű kárrendezés. mondom én a törvények összevetéséből erre következtetek.
|
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Otthonápolási Díj Emelés!!
328 Létrehozva: 2025-08-18
Menstruációs szabadság bevezetése az endometriózisban és adenomiózisban szenvedők számára Magyarországon
476 Létrehozva: 2025-07-30
Rebeccát vissza a Dóm térre 2026-ban is!
815 Létrehozva: 2025-07-30
Támogatás Karvaj Diána pedagógus asszisztens mellett
125 Létrehozva: 2025-08-08
Ne hagyjuk láthatatlanná válni a felnőtt autistákat Magyarországon!
210 Létrehozva: 2025-07-31
Gyepmesteri tevékenységi kör F. Imre felfüggesztése Makò valamint Hòdmezövàsàrhelyen!
12623 Létrehozva: 2024-06-30
Dzsúdlós Pandora charm
236 Létrehozva: 2025-07-18
Szurkolók Hangja !
77 Létrehozva: 2025-08-17
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
1090 Létrehozva: 2025-07-16
STOP tűzijáték Veresegyház!
68 Létrehozva: 2025-08-17
PETÍCIÓ a belső-erzsébetvárosi sétálóutcák bevezetése és a forgalmi rend jogsértő megváltoztatása ellen
143 Létrehozva: 2025-07-06
Traff Park Visszahozása
1203 Létrehozva: 2025-07-29
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1854 Létrehozva: 2025-07-18
218-as a Solymári Auchanhoz
59 Létrehozva: 2025-08-20
Shawn Mendes Koncert sziget’26
50 Létrehozva: 2025-08-17
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
470 Létrehozva: 2025-04-30
Támogatom a biológiai szúnyoggyérítést Szigetmonostor-Horányban
80 Létrehozva: 2024-06-25
„NEC-prevenciós alapkezelés – Noel irányelv”
5569 Létrehozva: 2025-05-29
Lana Del Rey 2026 sziget fesztivál
443 Létrehozva: 2025-08-09
Ne hagyjuk szó nélkül!
243 Létrehozva: 2025-08-07