Quaestor károsultak megmentéséért
Vendég |
/ #70602016-10-02 12:44beteg emberek beteg törvényeket alkotnak, a kommunizmus bűneit támogatva olyan sulyos lelki gyötrelmet okozva, hogy az érintett károsultak soha többet ne tudjanak ónálló életet élni, saját kezével vessen véget az életének. a 2015.évi CCXIV törvény olyan súlyos hatalommal visszaélést tanusít amellyel , az érintett lakosság irányában pszihológiai terrort alkalmazva a terrorizmust finanszírozza. senkinek sincs joga arra, hogy a törvényt ember élet kioltására alkalmazza, vagy a jogosultak élethelyzetét önkényre építetten erőszakkal a hanyatlás irányában megváltoztassa! ügyészség. "akárki kiveheti a pénzét, ha tud egy cég bedőléséről" a miniszter elnök nem tartozik az akárki kategóriába, sem az állami hivatal vezetői, ugyanis a benne bízó lakosság életének és vagyonának védelmére esküdtek fel, ennek következtében olyan utasítást nem adhat a helyettesének hogy a kincsesládával foglalkozzon addig ő mint kapítány léket vág a hajó oldalába és így a benne bízó hajó utasainak 32000.ember életét veszélyeztesse. nem hivatkozhat nemzeti vagyonra sem, miközben 32000.-ember, a nemzet tagjainak élethez való jogát veszélyezteti. állítólag mint-egy 70-milliárd állami résztulajdon is kivonásra került. érdekes a MNB. ugyanennyi 70.-milliárd kötvény kibocsátásra adott engedélyt,ez bizonyítja a lakossági befektetők tudatos, szándékos tévedésben tartását, de valójában van-e kötvényünk? a válasz egyszerű. ugyanolyan befektetésünk van, mint az önkormányzatoknak. a 2015. 04. 22 után beragadt önkormányzatok pedig egyazon homogénképzés alá tartoznak a lakossági károsultakkal.
|
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Otthonápolási Díj Emelés!!
328 Létrehozva: 2025-08-18
Menstruációs szabadság bevezetése az endometriózisban és adenomiózisban szenvedők számára Magyarországon
476 Létrehozva: 2025-07-30
Rebeccát vissza a Dóm térre 2026-ban is!
815 Létrehozva: 2025-07-30
Támogatás Karvaj Diána pedagógus asszisztens mellett
125 Létrehozva: 2025-08-08
Ne hagyjuk láthatatlanná válni a felnőtt autistákat Magyarországon!
210 Létrehozva: 2025-07-31
Gyepmesteri tevékenységi kör F. Imre felfüggesztése Makò valamint Hòdmezövàsàrhelyen!
12623 Létrehozva: 2024-06-30
Dzsúdlós Pandora charm
236 Létrehozva: 2025-07-18
Szurkolók Hangja !
77 Létrehozva: 2025-08-17
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
1090 Létrehozva: 2025-07-16
STOP tűzijáték Veresegyház!
68 Létrehozva: 2025-08-17
PETÍCIÓ a belső-erzsébetvárosi sétálóutcák bevezetése és a forgalmi rend jogsértő megváltoztatása ellen
143 Létrehozva: 2025-07-06
Traff Park Visszahozása
1202 Létrehozva: 2025-07-29
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1854 Létrehozva: 2025-07-18
218-as a Solymári Auchanhoz
59 Létrehozva: 2025-08-20
Shawn Mendes Koncert sziget’26
50 Létrehozva: 2025-08-17
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
470 Létrehozva: 2025-04-30
Támogatom a biológiai szúnyoggyérítést Szigetmonostor-Horányban
80 Létrehozva: 2024-06-25
„NEC-prevenciós alapkezelés – Noel irányelv”
5569 Létrehozva: 2025-05-29
Lana Del Rey 2026 sziget fesztivál
443 Létrehozva: 2025-08-09
Ne hagyjuk szó nélkül!
243 Létrehozva: 2025-08-07