Petíció Dörner György színi igazgatói kinevezése mellett!

ahol tehetség,alkotni kötelesség

/ #578

2011-11-11 21:41

Hosszú évekig nem találkozhattam Dörner Úrral, mert nem hozta úgy a sors. Ebben az időszakban is a kedvelt, számomra sok más nagyszerű, tehetséges ember mellett a nagyrabecsült művészt és tehetséget láthattam benne. Oda tartozott számomra Ö is, ahova megannyi meghatározó egyéniség a kúltúra s a művészet világában. Hosszan sorolhatnám a neveket! Neves művészeket, az "alkotás" nagy-nagy olvasztó tégelyéből. Színház, film, festészet, zene stb. világából. Nem teszem most, hisz terjedelmes lenne, s nem könnyű, félve, hogy esetleg kifelednék valakit, nem a múlhatatlanság okán! Ami viszont ebben az esetben a lényeg; mikor megismerhettem közelebbről is Gyurit (immár tehetem így a megszólítást, hisz erre fölhatalmazott) akkor sem cslatkozhattam, mert egy nagyszerű embert ismerhettem meg, közelebbről. Ennek utána még nagyobb volt az érdeklődésem, kíváncsiságom személyével kapcsolatban. Alkalom nyílt közvetlenségét, őszinteségét, letisztult, emberi értékeket nagyrabecsülő véleményét hallani, baráti társaságban. Tehetségéhez kétség nem férhet. Véleményalkotása emberközpontú, értéket és mértéket tartó, higgadt kiegyensúlyozott, szélsőségtől mentes! Merem ezt állítani annak okán, hogy akár előttem, vagy éppen mások előtt, kik sokszor közelünkben voltak, s mi annyian együtt, semmi szüksége nem volt holmi "szerepjátszásra" ! Tehát, teljességgel érthetetlen...(avagy mégis csak furcsán "értelmezhető"?)ami a személyével kapcsolatban hisztériában fulldokolva tapasztalható! Nos a baj azt hiszem az,hogy a "hisztisek" (nevezzük most, immáron így őket) a saját maguk fejére kezdik omlasztani amit erőt nem kímélve összeeszkábáltak. Vagy talán mint a bűzös mocsár! Minél jobban kapálódznak, hadonásznak, annál jobban belesüppednek abba az ingoványba, melyet kerülni igyekeztek, s még ráadásul maszatosak is lettek. Mi van a "művészi szabadsággal, a tehetségek kibontakozásának lehetőségével (bár Dörner, mint tehetség, már régen kibontakozott!)a fennen hírdetett sokszínűséggel, az "egyenlő pályák, egyenlő esélyek" ügyével, akár éppen a jogegyenlőséggel, ja igen!? Mi van "az egyenlők vagyunk-kal" ? (vagy annyira még sem?) Itt is lehetne sorolni az ismert, akár az elnyűtt, avagy; a jól ismert "szlogeneket" de ne tegyük! Amit tennünk kell, (és tenni a "hisztiseknek")elfogadni, hogy ezt a tipusú passzátszelet hadd fújja Dörner György! Amúgy nem is akar "passzátot" fújni. Csak színházat szeretne, olyat, melyet még sokan...mi főleg nézni, hallgatni, Ő meg ebben segédkezni, alkotni, tenni, tehetségéhez mérten működni! Mert ahol a tehetség, ott alkotni kötelesség! Ha azonban egyesek, úgy gondolják, hogy ez a terület egy olyan tér, ahol mások (kik arra egyéb iránt érdemesek) nem játszhatnak, mert ez az Ő GRUNDJUK, akkor bizony irtózatosan tévednek! Ez a terület, terep, mindannyiónké! Sokunké!Szeretnénk választani! Mert szabadok vagyunk(állítólag)! Ebben legalább is hiszünk, régtől fogva! Miért oly nagy baj, hogy van választék? Engedtessék már meg, hogy megízlelhessük amit választhatunk! Majd eldöntjük MI, hogy ehető-e a dolog, vagy kiköpjük! Ne egy ilyen v. olyan kórus énekelje meg, hogy mi az édes, és mi a fanyar a választhatók közül! Vagy talán nem így van? Esküszöm, hogy ha nem jó egy film, avagy egy színházi darab, nem nézem többet, de ha a film nem jó,vagy a színház, nem dobom a cipőm a vászonba, színpadra! Amit teszek, s tehetek,nem megyek többet oda , arra az előadásra, és ennyi. Tehát bűzlik itt valami, nagyon bűzlik! Segítség kéne, hogy szellőztessünk! Azonban ugye senki nem gondolja komolyan, hogy megmodják mit kell büdösnek hinnem s mit nem? Ugye megengedik, hogy eldönthessem, eldönthessük, hogy nekünk mi a jó és tiszta levegő? Dörner oxigén sátra sokunknak első hallásra jónak tűnik. Engedjék már meg, hogy beleszimatoljunk! Aztán ha nem jó, netán fülledt, ígérjük, nem megyünk többet. Üvölteni valahonnét, hogy ott bizony büdös van, azt gondolom csak annak érdeke aki a saját szagába bódulva tudattalan elvan. A gyűlölet keltés bűnös dolog. Most vannak akik azt szeretnék, hogy ne szeressük Dörner Györgyöt, ne szeressük amit tenni akar, ne szeressük annak következményét, aztán később kezdjük talán gyűlölni!? No ez nem fog menni! Nem, mert vélhetőleg, Ő senkit nem gyűlöl, s nem akar gyűlölni, nem kér erre senkit, és tudását nem erre használja. Azt gondolom, és nem vagyok szerencsére egyedül, hagyni kéne működni azt ami működni szeretne és akar is! Hagyni kéne, mert az az emberi, az a civilizált, ha megmérettetik még az is, amit mások nem szeretnek annyira! Ne szeressék! Azonban ne is tiltsák, ne is pusztítsák, mert nincs hozzá joguk! Vagy talán azt hiszik? Bocsánat! És az mitől van, hogy ítélhetnek, s csak az Ő véleményük dönthet, lehet mérvadó? Kérdem, az mitől van? Mitől eredeztethető? Ha erre lesz emberi, hangsúlyozom...emberi válasz; nos akkor lehet elmélkedni azon, hogy milyen színház is van itt születőben, kérem tisztelettel!? DE CSAK AKKOR!