Hagyják dolgozni Illés bácsit!


Vendég

/ #2012

2016-05-19 15:15

 Barna Illés végleg bezárja a cukrászdáját.
Csütörtökön délutánra eldőlt, Barna Illés nem újíttatja fel és nem nyitja ki ismét gödöllői cukrászdáját. A városházán Gémesi György polgármesterrel folytatott egyeztetése során a 77 éves cukrászmester kijelentette: nagyon megviselte az elmúlt egy hét, megromlott egészségi állapota miatt nem vállalja a felújítással és újranyitással járó nehézségeket. Ötven évnyi, pihenőnap nélkül töltött munkássága után végre pihenni fog.
Barna Illés azt kérte, tudassuk Gödöllő és az ország őt támogató lakosaival, nem tud eléggé hálás lenni, hogy ennyien kifejezték szeretetüket. Azonban kéri a megértést is, hogy ilyen idősen már nem bírna ki további megpróbáltatásokat, illetve nem szeretne elfogadni semmilyen anyagi segítséget. Gémesi Györggyel abban egyezett meg, hogy a cukrászat régi, már-már ipartörténeti jelentőségű berendezéseit hivatalosan felbecsültetik és a város megvásárolja. A tervek szerint az eszközökből, valamint a kicsiny üzletre jellemző oklevelek másolatait is felhasználva, a Gödöllői Városi Múzeumban készítenek kiállítást.