Hagyják dolgozni Illés bácsit!
Vendég |
/ #1292016-05-16 20:53Kedves Anikó! Többek gondolatával nekem is egyet kell értenem, köszönjük, és gratulálunk Önnek ahhoz, hogy elindította a petíciót, mellyel ha jól látom, eddig a percig 26.000 embert mozgatott meg. 26.000 ember összefogása, közös gondolataik, és támogatásuk teremtő ereje mindenképpen segítségére kell hogy legyen a cukrászda újranyitásának. Véleményem szerint - ha minden ember átlagosan 1.000 Ft-ot tudna adományozni, (kivételesen most nem az állatvédőknek, vagy a zöldeknek, hanem egy tiszteletre méltó idős mesternek) azzal megelőzhető lenne, hogy Illés bácsi elveszítse a tulajdonát, ugyanakkor folytathassa hivatását, ami élteti. Jómagam sajnos még nem jártam a cukrászdában, de nagyszüleim szintén hasonló korban járnak, és saját étkezdéjük üzemeltetéséből élnek. Ha nem csinálhatnák, azzal vennék el az egész életüket. A Facebook népének összefogása, és az adományok által véleményem szerint Illés bácsi nem csak a hivatását, és az életét kaphatná vissza, hanem biztos vagyok benne, hogy még sokkal tovább élvezhetné a nagyközönség a fagylaltot és a süteményeket. Kérem, ha tudomásukra jut bármely szervezet, cég, aki el tudná juttatni a felajánlott összeget Illés bácsinak, azonnal tegyék közzé, hogy mindenki hozzájárulhasson.
Üdvözlettel: Kemény Attila Budakalász |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4726 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
2459 Létrehozva: 2025-06-09
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1471 Létrehozva: 2025-06-30
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
‘Kuss’nál kuss!
920 Létrehozva: 2025-07-01
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
822 Létrehozva: 2025-07-03
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3443 Létrehozva: 2025-06-06
A kassai magyar oktatás jövője
649 Létrehozva: 2025-07-04
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
454 Létrehozva: 2025-06-17
OG Fluor koncert
4250 Létrehozva: 2025-05-14
SP Koncert
367 Létrehozva: 2025-06-24
Fogjunk össze az igazságos békéért!
316 Létrehozva: 2025-06-19
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
295 Létrehozva: 2025-04-30
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
239 Létrehozva: 2025-06-30
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
212 Létrehozva: 2025-07-08
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
162 Létrehozva: 2025-07-10
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
131 Létrehozva: 2025-06-30
Legyen ivókút a József téren!
115 Létrehozva: 2025-07-01