Közalkalmazotti bértábla
Vendég |
/ #394 Re: Re:2016-05-05 10:07Amióta az oktatásban dolgozókat így szétcincálták, azóta sokkal rosszabb lett a helyzetünk. Vannak a pedagógusok, vannak az oktatást segítők és vannak azok a technikai dolgozók, akik meg nem KLIK-esek, meg a közfoglalkoztatottak. Az oktatást segítők sehová nem tartoznak amikor pénzről van szó, ha munkáról, akkor meg legalább 5 főnökünk van… Egy csomó táblázatot, statisztikát kell csinálnunk a saját munkák mellett, vannak túlóráink, amit nem fizetnek (pedig többször szombaton is be vagyunk rendelve különböző rendezvények miatt), és státuszokat szüntettek úgy meg, hogy közben azokat a munkákat is nekünk kell csinálni, persze ingyen. Pedagógus életpályamodellbe meg csak akkor kerülhetünk, ha pedagógus végzettséget szerzünk. Tehát egy iskolatitkár pl. ének-zene pedagógus végzettséggel többet keres mint pl. egy szintén főiskolát végzett (használhatóbb szakkal), de nem pedagógus végzettségű kollégája. Egyébként az életpályamodell sincs jól kitalálva, mert ha el is végzel egy pedagógus szakot, akkor is csak Ped. I.-be fogsz kerülni, magyarán nincs semmi biztosíték arra nézve, hogy anyagilag hogy fogsz állni 10-15 év múlva, mert Ped. I.-be mindig kevesebb ember lesz, hiszen a kezdő tanárok 8 év múlva Ped. II.-be fognak kerülni (és kezdő tanár mindig jóval kevesebb lesz, hiszen nincs akkora lemorzsolódás a közoktatási intézményekben stb.), tehát nem valószínű, hogy később a Ped. I.-nek a bértábláját is olyan mértékben fogják növelni, mint a Ped. II.-őt. A közalkalmazotti bértábla úgy rossz, ahogy van. A vicc az, hogy vannak olyan kategóriák, ahol hiába van 3 évente ugrás, fizetésben semmi változás nincs. Tehát 40 évi munkaviszony után is annyi a fizud, mint amikor munkába álltál. Ez aztán a motiváció…. A minimálbér és egy 10 éve ott dolgozó, főiskolát végzett kolléga között is csupán 10.000 ft bruttó különbség van, mert mindig a minimálbért emelték, de a bértábla többi részénél arányos emelést nem végeztek, és ez már 2008 óta így van… Régebben kaptunk étkezésit, ruhapénzt, könyvpénzt, üdülési hozzájárulást, 13. havi fizut, pénzkezelésit (most is szedünk pénzt, de ingyen és ezt korábban gazdaságis kolléga csinálta). Most semmit plusz juttatást nem kapunk. Ha valaki kiszámolja, akkor láthatja, elég szépen spóroltak, spórolnak rajtunk. Jövőre ígérnek 10%-os béremelést, ami nem fogja megoldani a problémát. Ha az oktatást segítők munkája semmit nem ér, akkor inkább szüntessék meg és csinálják a tanárok, mert gondolom, akkor talán jobban értékelnének minket is. Mert a kívülállók nem tudják, hogy a statisztikát a klik-es táblázatok, a KIR-es nyilvántartás,stb. nem maguktól íródnak be, és egy iskolatitkár nem kávét főz és csacsog egész nap! De nem baj, jövőre léphetünk egyet előre, csak tudnám honnan nézzem, 2008-hoz képest inkább visszafelé lépdeltem min. 10-et…. El vagyok keseredve, mert nagy most a megosztás és egymásnak vagyunk ugrasztva, hogy kinek a munkája mennyit ér, és ki jobb, okosabb stb. Sajnos a mi érdekünket senki nem képviseli, hiszen iskolánként jó esetben ha 10-15 oktatássegítő van, a pedagógusok nem fognak értünk harcolni, miért is tennék. A tanároktól nem sajnálom a pénzt, sem az egészségügytől, sem mástól, de már minket is komolyabban vehetnének végre. Ez a bér, még a főiskolai sem elegendő ahhoz, hogy egy átlagos életszínvonalat biztosítani tudjunk magunknak. Tudom, sokan úgy gondolják, hogy akkor miért nem dolgozunk máshol? De most az lenne a normális, hogy mindenki menjen ki Angliába, Németországba dolgozni, és ezeket az állam által „felesleges munkákat” közfoglalkoztatottakkal csináltassák meg éhbérért? Muszáj mindenkit ebben az országban kihasználni? |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
854 Létrehozva: 2025-04-25
Töröljék el a kötelező MESZK tagságot
5696 Létrehozva: 2024-03-03
Állítsák le az RSzKF és egyéb "kétes diagnósztikai hibák" ürügyén az állatok válógatás nélküli legyilkolását, követeljük az életpárti és állatgyógyászati alternatívák bevezetését!
3710 Létrehozva: 2025-04-02
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
404 Létrehozva: 2025-04-18
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
393 Létrehozva: 2025-04-17
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
379 Létrehozva: 2025-04-13
Húsvéti Nyilatkozat és baráti levél polgártársainkhoz - amicus curiae
318 Létrehozva: 2025-04-23
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
219 Létrehozva: 2025-04-30
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1276 Létrehozva: 2025-03-30
Ne zárják be a jászberényi Fürkész Óvodát!
173 Létrehozva: 2025-04-21
Helyi védelmet a Monor környékén élő védett és fokozottan védett növény- és állatfajok számára!
171 Létrehozva: 2025-04-28
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Irodalomtörténészek állásfoglalása Takaró Mihály Széchenyi-díjjal történt kitüntetéséről
84 Létrehozva: 2025-05-02
Biotermékeket a közétkeztetésbe!
79 Létrehozva: 2025-04-14
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2313 Létrehozva: 2025-03-04
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6958 Létrehozva: 2023-07-26
Ne csökkentsék a boldogi óvodai csoportok számát!
63 Létrehozva: 2025-05-09
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
801 Létrehozva: 2025-01-19
Ne oltsák be a gyerekeket a szülő beleegyezése nélkül!
62 Létrehozva: 2025-04-15
🚶♀️🚴♂️ Biztonságosabb Kéktó sétányt Délegyházán! 🧒🐶
57 Létrehozva: 2025-04-30