Végveszélyben a Földrajz a (köz)oktatásban!


Vendég

/ #213

2016-04-23 19:32

Szakközépiskolában tanítok földrajzot. 9. évf. 2 óra/hét, 10. évf. 1 óra/hét. Az egyik legalacsonyabb tantárgyi óraszám. Ráadásul csak alig pár éve van 10. évfolyamon földrajz oktatás. Nemcsak ezt a tárgyat nem tanulják a diákok, hanem matekot, magyart, történelmet, kémiát sem. Folyamatosan az az érzésem, hogy az egykori szakmunkásképzők diáksága ült át a szakközépiskolába, csak elfelejtik, hogy itt érettségizni kell és természettudományos tárgyakat is kell tanulni. Minél kisebb energiával igyekeznek megúszni a tanulós tárgyakat. Érettségi után többen büszkék, hogy mennyire nem tanultak, mégis leérettségiztek. Most - a természettudományok tervezett eltörlésével - úgy tűnik ez a mentalitás győzött a szakközépiskolákban. Nincs külön felvételi, megdöbbenve láttam, hogy a saját szakközépiskolai osztályomba felvett tanulók közel fele valamelyik érettségi vagy természettudományos tárgyból 8. év végén elégségest (2) kapott, néhányan több tantárgyból is. A magas óraszámban tanított szakmai tárgyakat inkább kedvelik, elmondásuk szerint azok jóval lazábbak, nincs feszített tempó. Ha a szakmai képzés színvonalának az az ára, hogy eltörlik a természettudományos tárgyak szakgimnáziumi tanítását, ám legyen. De talán ez megérne egy mélyebb vizsgálódást. Remélem, hogy kormányunk tényleg nem hagy senkit az út szélén, a feleslegessé váló tanárokat sem. Bár illúzióim nincsenek, többszakos tanárként, nyelvvizsgákkal, másoddiplomával, más szakmában versenyszférában szerzett gyakorlattal felvértezve mégis furcsa érzés ha majd gazdasági menekültként NY-Európa valamelyik országa biztosítja megélhetésemet. Amit a mai napig nem értek, hogy miért kell a másoddiplomáért fizetni? Ha használta a magyar állam az első diplománkat, mert akkor éppen szüksége volt rá, majd egy tollvonással lenullázza azt, akkor talán nem kellene azért fizettetni, ha valaki még nekivág egy hiányszakma elsajátításának.