Quaestor károsultak megmentéséért
Vendég |
/ #62962016-04-22 06:27A tegnap megjelent cikkek számítási hibákról szólnak. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sokunknál rosszul számoltak. Tegyük fel, hogy belátják tévedésüket. Újra számolnak, és megkapja mindenki a korrekt hozam kimutatást. Az jó lesz? Mennyit tévedhettek? Pár százezer forinttal beljebb leszünk. Hurrá. Nem ez a fő probléma. Alapból a hozam visszavonás a probléma. Szerintem alkotmányellenes, de ez egy külön téma lesz, ha egyszer az AB elé kerül, majd döntenek. Na majd az is érdekes lesz, ha alkotányellenesnek mondják ki. Akkor hogyan tovább?
Én elfogadom a hozamvisszavonást, a káronszerzésre hivatkozva. Azt mondon még egyet is tudok érteni. Még akkor is, ha a kb 8 millió Ft-om esetén nekem ez 1,2 millió Ft veszteséget jelent. Amit viszont nem tudok elfogadni, az az ingatlankötvények belekavarása a kárrendezésbe. Még 2008-ig sem jogos a hozamuk elvonása, nem hogy ez visszanyúlik 2002-ig.
A kárrendezésbe kizárólag a QFH kötvényeket adthattam, be akkor csak ezek hozama vonható el. Erről az ingatlankötvényes témáról egyetlen megnyilvánulás sem volt.
Örülök, hogy Szakács László és párttársai végighaknizzák az országot kecskeméti, veszprémi, nyíregyházi fórumokon. De pont őnekik kellene, kellett volna már régen, mondjuk a Kárrendezési Alap február 17-i szabálymódosítása után lépni ez ügyben. De legalább egy tv. módsoítással egyértelművé tenni, hogy nem minden 2008. utáni hozam vonható vissza, hanem csak a kárrendezésbe beadott kötvnyek hozama. Mi ebben a bonyolult? |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
3345 Létrehozva: 2025-07-11
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
938 Létrehozva: 2025-07-18
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
667 Létrehozva: 2025-07-16
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
2026 Létrehozva: 2025-07-10
‘Kuss’nál kuss!
1280 Létrehozva: 2025-07-01
Petíció a Farkasréti temető összes bejáratának nyitvatartásáért
323 Létrehozva: 2025-07-16
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
422 Létrehozva: 2025-07-10
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1778 Létrehozva: 2025-06-30
Tisztességes sportfogadást a TippmixPro-n – Tiltsák el az értelmetlen korlátozásokat
150 Létrehozva: 2025-07-14
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
462 Létrehozva: 2025-07-08
A kassai magyar oktatás jövője
761 Létrehozva: 2025-07-04
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
333 Létrehozva: 2025-06-30
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
152 Létrehozva: 2025-07-09
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4789 Létrehozva: 2025-06-09
Petíció a Ferencváros Angyal utca és környezetének forgalmi túlterhelése ellen
97 Létrehozva: 2025-07-02
Füstmentes koncerteket akarunk!
42 Létrehozva: 2025-07-14
Ellenpetíció - A kulturális öngyarmatosítás dicséretére – avagy Kneecap és a walesi bárdok
39 Létrehozva: 2025-07-18
Védjük meg falunk élővilágát – kérjük a kémiai szúnyogirtás leállítását és a biológiai módszerek bevezetését Nyúl községben!
88 Létrehozva: 2025-07-11
Tiszta levegőt Százhalombattán és környékén! Átlátható tájékoztatást és valódi intézkedéseket kérünk az olajfinomító ügyében!
122 Létrehozva: 2025-07-04
Legyen ivókút a József téren!
152 Létrehozva: 2025-07-01