Végveszélyben a Földrajz a (köz)oktatásban!


Vendég

/ #83

2016-04-21 19:28

Sajnos a földrajz tantárgy helyzetének problémája nem újkeletű, évek óta tart az a lejtmenet, melynek egyik mélypontja lesz a tantárgy megszüntetése a szakközépiskolában (szeptembertől szakgimnázium).

Amikor kezdtem a pályát még 2 óra volt 9.-ben és 3 óra 10.-ben. Volt földrajz heti 2 órában a szakiskolában (szeptembertől szakközépiskola)! Ma már 2 óra 9.-ben, 1 óra 10.-ben, a szakiskolában pedig az öszvér tantárgy a természetismeret, ami minden természettudományos tantárgyat magába foglal. Persze hamarosan még a szakiskolások földrajzi műveltsége lesz a nagyobb, hiszen ők legalább találkoznak még a középsikolai éveik alatt is a földrajzzal. Az általános iskola sem áll jobban, míg korábban már 5.-től volt földrajz, ma csak az utolsó két évfolyamban tanulnak, elkeserítően kevés óraszám mellett. A középfokú presztizs sem túl magas. Míg korábban volt lehetőség előrehozott érettségi letételére, ma már nincs. Kérdés, hogy miért, hiszen ennek a tantárgynak az oktatása 10. osztállyal véget ér (a kémiával ugyanez a helyzet)?! De valóban, miért is érdemes földrajzból érettségizni, hiszen nem sok egyetemre számítható be a földrajz! És a tankönyvek? Ugyan bejött a 10. osztályban a közgazdasági ismeretek egy része, de mennyi is az óraszám amit erre kell fordítani? A pénzügyekre pl. max 2 órát! Ráadásul pont ez a tananyag nehezen befogadható, nehezen érthető egy tizedikesnek! A globális problémákra kb. 7-10 óra jut! Csodálkozunk, ha az utóbbi években érezhetően csökkent az átlagemberek és a fiatalok körében a természeti környezetük iránti elkötelezettség? (Itt most nem a nagyvárosi elitre kell gondolni, hanem az átlag magyarra.)

De nem tekinthetnek büszkén a tükörbe ennek a tantárgynak az egyetemi-főiskolai oktatói, kutatói sem! Mert mit is tesznek ők? Mit tettek a földrajz népszerűsítéséért? Hány földrajztudósról hallottunk az elmúlt években? Milyen könyvekkel színesítették a földrajzi kínálatot? Milyen ismeretterjesztés folyt? És mit tettek azért, hogy a helyzet ne jusson idáig? Érdemes lenne végigolvasni, hogy az elmúlt 20 évben milyen szakdolgozatok születtek az egyetemeken, hát van néhány hajmeresztő cím, az biztos! Az oktatók egy része pedig inkább a saját pecsenyéjét sütögeti, mintsem a tudományt vinné előre. Alig van olyan könyv, ami az elmúlt 20 évben jelent meg, amit magyar szerző írt, és közérthető formában, érdekesen beszélt volna a legmodernebb szemlélettel a földrajz bármely részéről. Volt azonban olyan - többezer forintért megvásárolható - könyv, amit - véleményem szerint - szégyellenie kellene az egyetemi szerzőgárdának! A társadalomtudományok, a regionális földrajz területén és különösen Magyarország vonatkozásában pedig egyszerűen katasztrofális a helyzet!

És a Magyar Földrajzi Társaság? Oké, hogy kiadtak egy - viszonylag - színvonalas ismeretterjesztő lapot (A földgömb), de azon kívül semmi!!! Hol vannak pl. a szakmai tudományos lapok? Hol van a Földrajzi Értesítő, a Földrajzi Közlemények és társai? Milyen rendszerességgel jelennek meg, milyen cikkek olvashatók bennük? Mennyire segíti ez a földrajztudományt?

Mennyit küzdött a Társaság azért, hogy ne jussunk idáig? Mit tett? Miért nem sikerült? Mi hiányzott? Jó lenne tudni! Persze nem biztos, hogy a Társaság feladata lenne ez, de ha nem tesz a jelenlegi folyamatok ellen, a saját sírját is ássa!

Nincs érdekérvényesítő képesség, nincsenek tudományos eredmények, lassan kimondható, hogy nincs semmi! Azokon a munkahelyeken pedig, ahol lehet, hogy földrajzosok is dolgozhatnánk, mások (jogászok, közgazdászok, stb.) végzik a munkát, a munkaadók pedig kinevetnek, ha azt mondod: geográfus végzettségem van! Tényleg: hova is tud elhelyezkedni egy földrajz szakos?

A földrajz haldoklik! Az utolsókat rúgja! Ma még csak a szakgimnáziumokban szűnik meg, de hamarosan talán már nem lesz szükség az egyetemeken sem a tantárgyra. Lehet, hogy tenni kellene ellene, hogyha sikerül is elérni, hogy ne szűnjön meg az oktatás, csak egy kis lépés! Újra kellene gondolni mindent, és a tudományos élet vezetőinek önvizsgálatot tartani, bevetni lobbierejüket, harconi és élére állni a változásoknak. Meg kell menteni az egyik legnagyszerűbb tantárgyat a pusztulástól!!!

Néhányan írták, hogy minek a topográfia, én pedig azt mondom, hogy elkeserítő, amikor azzal kell szembesülni, hogy az emberek még saját tágabb környezetük - megyéjük - földrajzi viszonyait sem ismerik, nemhogy az országot!!!