Kiss László és Gyárfás Tamás mondjon le!
Vendég |
/ #678 Re:2016-04-08 18:22Teljesen egyetértek, bár hogy kinek is áll érdekében jól kiszámolható! Ez nem Kiss Lászlóról szól, hanem MÚSZ elnöki székéről, ahova valaki nagyon be szeretne ülni. Bármi áron. Kezdődött Hosszú Katinkával, aki hirtelen, mint huszárkapitány állt az úszók élére, majd miután papírból kileste, hogy is tépje el a szerződést, és nem sikerült bebuktatni senkit, etűnt, és érdekes, azóta egy hangja nincs. A KÉSZ csoport is fröcsögve menekül, hogy ő aztán nem, ilyen fertőt, csak azt felejti el, hogy három éven át -bár vállalta- de nem fizetett, a bíróságnak kellett kikényszerítenie a szerződésben foglalt pénzt, amit ma nagy nehezen átutalt. Akkor vajon egy szerződésszegő emelheti magasba az erkölcsösség zászlaját. Végül bejelentették, hogy Hosszú Katinkát továbbra is támogatják. Megérdemli, mert ő tényleg mindent megtett a "titokzatos" háttéremberért, megérdemli a "hű eb" a jutalmat. És hogy ki lehet az új -tervezett elnök? Akár a Habony is, neki-tán egyedül a mostani kormánybagázsból- még nincs sportfunkciója. Így aztán közel lenne ahhoz a sok millióhoz, ami most a vizes EB kapcsán megfordul a MÚSZ táján. Merthogy erről van szó, abban biztosak lehetünk! |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Töröljék el a kötelező MESZK tagságot
5780 Létrehozva: 2024-03-03
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
902 Létrehozva: 2025-04-25
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
404 Létrehozva: 2025-04-18
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
393 Létrehozva: 2025-04-17
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
380 Létrehozva: 2025-04-13
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
363 Létrehozva: 2025-04-30
Állítsák le az RSzKF és egyéb "kétes diagnósztikai hibák" ürügyén az állatok válógatás nélküli legyilkolását, követeljük az életpárti és állatgyógyászati alternatívák bevezetését!
3710 Létrehozva: 2025-04-02
Húsvéti Nyilatkozat és baráti levél polgártársainkhoz - amicus curiae
318 Létrehozva: 2025-04-23
Helyi védelmet a Monor környékén élő védett és fokozottan védett növény- és állatfajok számára!
173 Létrehozva: 2025-04-28
Ne zárják be a jászberényi Fürkész Óvodát!
173 Létrehozva: 2025-04-21
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1276 Létrehozva: 2025-03-30
Ne csökkentsék a boldogi óvodai csoportok számát!
101 Létrehozva: 2025-05-09
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Biotermékeket a közétkeztetésbe!
86 Létrehozva: 2025-04-14
Irodalomtörténészek állásfoglalása Takaró Mihály Széchenyi-díjjal történt kitüntetéséről
84 Létrehozva: 2025-05-02
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6960 Létrehozva: 2023-07-26
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
801 Létrehozva: 2025-01-19
Ne oltsák be a gyerekeket a szülő beleegyezése nélkül!
62 Létrehozva: 2025-04-15
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2314 Létrehozva: 2025-03-04
🚶♀️🚴♂️ Biztonságosabb Kéktó sétányt Délegyházán! 🧒🐶
58 Létrehozva: 2025-04-30