Elegünk van Parászkából!
Kozma-Joó Violetta |
/ #70 Re: Re:2016-02-10 16:42Kedves Gergely Zsuzsa, Az elsődleges cél nem az volt, hogy ne kelljen egyformák legyünk, ez önmagában nem érték, hanem lehetőség mindenfélére, ez lehet értékes és káros is. A cél megvédeni a magyarságot. Nincs semmiféle gyűlölködés Parászkával szemben, egyszerűen morális kifogása van ellene azoknak, akiknek lépten nyomon árt, amikor csak teheti. Nem felel meg arra, hogy a közmédiában tevékenykedjen, mert az erdélyi magyarságnak árt a liberális-diktatórikus nézeteivel, azzal, hogy a bevándorlókat mind beeresztené, homoszexuálisokat és mindenféléket pártol, csak épp a saját nemzetével szemben szeret hazudni, és a magyar érdekeknek keresztbe tenni. Miért kell úgy csodálkozni, hogy az emberek nem akarják őt látni a közmédiában? Hiszen ellenük van, most pedig ő és az ismerősei azt inszinuálják, hogy áldozat és meg kell őt sajnálni, mert ő neki milyen fontos, hogy ott szerepeljen vagy újságot írjon. Az, hogy különbözőek lehessünk, nem azt jelenti, hogy szabadon árthassunk valamely nemzetnek, mert mi azt éppen gyűlöljük. A trianoni egyezmény is kimondja, hogy Románia köteles a magyaroknak autonómiát biztosítani, erre fel Parászka Boróka neki áll a saját nemzetét, székelyeket, magyarokat minden áron erről - a jogaiknak a saját szülőföldjükön történő visszaszerzéséről - lebeszélni. És most ő és a barátai hivatkoznak szabadság jogokra? Senki nem sérti a Borókáét, de ő se akarjon másokat arra befolyásolni, hogy ne küzdjenek a szabadságukért, a normális emberi jogaikért. Illetve tegye, de ne azok pénzén, akik ellen teszi. ne a székely autonómiáért küzdő, a székely meneten résztvevő magyar ember adójából hazudjon már olyat, hogy ezek káros törekvések! Ne az ő pénzükből fenekedjen ellenük. Másrészt a petíció egy kérést fogalmazott meg, jogos önvédelemből. Rendkívül önző és igazságtalan a Parászka és barátai részéről, hogy még ettől is, még a védekezési probálkozástól is próbálják elvenni azok kedvét, akiknek mint írtam P. Boróka évek óta szándékosan árt és a szabadságuk érvényesítésének akadályozására használja fel média-szereplői és újságírói státuszát. Most neki fog állni P. Boróka önmagát sajnáltatni a barátai szintén, hogy szegény Boróka hadd folytassa már tovább az ártalmas tevékenységét több százezer magyar ember kárára? Legyenek szívesek tűrjék már tovább a magyarok, kritikátlanul és némán. Aztán kötelező lesz megtapsolni is. Sőt, az összmagyarság kárára működik - mert ez egy magyarnak sem érdeke. Én tudom, hogy az az egyetlen lehetőségük most, hogyha szokás szerint beállíthatják ezt a tiltakozást a szélső jobbos indulat-emberek művének, csakhogy azokon a szélsőséges hőbörgőkön kívül van, mindig is volt és reméljük lesz 100 000x annyi értelmes, bátorszívű magyar ember, aki tényleg csak a szabadságát és a méltó életet akarja, amit megérdemel, normális emberi jogokat, igazságot, szabadságot a szülőföldjén. Sem gyűlöletet, sem akasztást, sem kirekesztést, sem "székely nemzetállamot" (ezt ő írta), sem semmi olyat, amiket Boróka jól bevált módon rávizionál mindannyiunkra, azért, hogy zavart és bűntudatot keltsen, mert mertünk - merünk szólni és kiállni a jogaikért. |
|
Más felhasználók által támogatott petíciók
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
3456 Létrehozva: 2025-07-11
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
2038 Létrehozva: 2025-07-10
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1844 Létrehozva: 2025-06-30
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1572 Létrehozva: 2025-07-18
‘Kuss’nál kuss!
1406 Létrehozva: 2025-07-01
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
885 Létrehozva: 2025-07-16
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
832 Létrehozva: 2025-07-03
A kassai magyar oktatás jövője
826 Létrehozva: 2025-07-04
Maradjon a csopaki volt BAHART mólószár közhasználat elől el nem zárható parti sétány az új Vízparti Tervben is!
577 Létrehozva: 2025-07-20
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
511 Létrehozva: 2025-07-08
Petíció a Farkasréti temető összes bejáratának nyitvatartásáért
484 Létrehozva: 2025-07-16
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
437 Létrehozva: 2025-07-10
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
412 Létrehozva: 2025-07-22
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4808 Létrehozva: 2025-06-09
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
334 Létrehozva: 2025-06-30
Tisztességes sportfogadást a TippmixPro-n – Tiltsák el az értelmetlen korlátozásokat
180 Létrehozva: 2025-07-14
Legyen ivókút a József téren!
176 Létrehozva: 2025-07-01
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
162 Létrehozva: 2025-07-09
PamKutya koncert
2517 Létrehozva: 2025-06-09
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
137 Létrehozva: 2025-06-30